Pap- és diakónusszentelést tartottak a Pécsi Székesegyházban június 17-én, szombaton délelőtt. Udvardy György pécsi megyéspüspök Sas Norbertet pappá, Fekete Zoltánt diakónussá szentelte.

papsz 2 web 20170617 1

A papszentelést megelőző éjszaka zarándoklatot szerveztek. Soha ennyien nem vettek még részt a hagyományos túrán, a hívek a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István kápolnától indultak délután 5 órakor. A zarándoklatot vezető keresztre ismét felkötötték a szalagot, amelyre a szentelendők nevét írták – értük imádkoztak a hívek.

A hívek este nyolc órakor értek Püspökszentlászlóra, ahol Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutatott be. A főpásztor a papi hivatás felelősségéről beszélt: Isten igent mond az emberre, az ember minden elgondolására, minden tervére, minden küzdelmére, mert belőle fakad.

Június 17-én reggel a Pécs-Gyárvárosi plébániától is gyalogos zarándoklat indult a papi hivatásokért.

Az ünnepi szentmisén a megyéspüspök köszöntötte az atyákat, a szemináriumi nevelőket, a távoli települések híveit, akik a most szentelendőkért érkeztek a Székesegyházba. Emlékeztette paptestvéreit, hogy mindnyájuk szentelési évfordulója a napokban van, ezért kérte őket, hogy a szentelésen túl saját hivatásuk megerősítéséért is imádkozzanak. A szentírási részek után Szép Attila, püspöki irodaigazgató mutatta be a szentelendőket, róluk szólva kijelentette, hogy méltónak találtattak a felszentelésre. A főpásztor ezután a korintusiakhoz írt második levélből emelte ki homíliájának fő gondolatát: Krisztus szeretete sürget minket! (2Kor 5,14) Mint mondta, a Krisztushoz tartozás a kiengesztelődés, az emberi lét ajándéka. „A papi szolgálatot vállalók hiszik, hogy Krisztust szolgálni nemes, hiszen Jézust az Atya küldte. Az ő szeretete alakítja át az embert a szolgálatban. A krisztusi szeretet arra irányít, hogy ne emberi szempontból vizsgáljuk testvéreinket, hanem úgy, mint akik Isten feladatát teljesítik. Napról napra engedjük, hogy Isten újjáteremtsen minket. A papszentelés ezért újjáteremtés, várjuk, hogy a most szenteltek a kiengesztelődés szolgálói és tanítói legyenek."

papsz 2 web 20170617 53Ezután a szentelendők arcra borultak, míg a Mindenszentek litániáját imádkozták. A szentelés szertartásában a beöltözés után előbb Fekete Zoltánt diakónussá, majd Sas Norbertet áldozópappá szentelte a megyéspüspök. Őt a jelenlévő papság minden tagja kézrátétellel fogadta a hagyományok szerint, majd első újmisés áldását a főpásztor kérte.

Sas Norbert 1992-ben született, egy évig volt a Pécs-gyárvárosi plébánián diakónus. A szentelés után azt mondta: „igazán meghatott a befogadás szertartása. Megkaptam azt a kegyelmet, ami a diakónusszenteléssel kezdődött, és most befejeződött. Kiterjedt a szolgálat a misézéssel, amiből minden forrásunk fakad." Szentelési jelmondata a galatáknak írt levélből van: Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. (Gal 6,14) Újmiséit Lánycsókon és Gyárvárosban mutatja be. A főpásztor a Pécs-Kertvárosi plébániára helyezte.


Fekete Zoltán 1986-ban született, a budapesti szemináriumban készült a szentelésre. Szentelési jelmondatát Lukács evangéliumából választotta: Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong Üdvözítő Istenemben! (Lk 1, 46-47) A diakónus, akit Szekszárdra helyezett a megyéspüspök, a szentelést követően ezt mondta: „Hatalmas hálát érzek. Az első helyezés az engedelmesség első próbája. Szeretném az egyházat és Isten népét jól szolgálni Szekszárdon is. Remélem, megfelelek elsősorban Isten, de a főpásztorom elvárásainak is."

További képek az eseményről itt.
Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség