Több mint ezerkétszáz diák nyári táboroztatásában vesz részt a Pécsi Egyházmegye 2017-ben is.

hittantaborok 2017 06Püspökszentlászlón 33, Magyarhertelenden 45, Orfűn, a Szent Márton Házban 35 fiatalt tudnak egyszerre elszállásolni. Mivel idén is teljes kihasználtsággal üzemelnek az ifjúsági szálláshelyek, összesen több mint ezerkétszáz hittanos gyerek táborozhat a Pécsi Egyházmegye saját helyszínein ingyen a nyári szünet idején. Egyházmegyei támogatásra minden plébánia két-két tábor szervezéséhez pályázhatott: kérhették a fenti helyszínek díjmentes használatát, vagy más táborhelyek finanszírozásához, esetleg az utazáshoz igényelhettek egyesével legfeljebb 300.000 forint értékben hozzájárulást.

A harkányi plébánia hittanosai Szalántán töltöttek el négy napot június végén. A tábor a harkányi búcsú missziós üzenetét dolgozta fel: „Itt vagyok, engem küldj!" Az idei Szent László-emlékévhez kapcsolódóan június 27-én, Szent László ünnepén a lovagkirály emlékét elevenítették fel a gyerekek. Az utolsó napon a szülők is részt vehettek a tábori foglalkozásokon, a nap sikerét a gyermekek és a nevelők nyitottsága mellett az édesanyák, édesapák játékossága eredményezte.

hittantaborok 2017 12

Orfűn nyaraltak többek közt a döbröközi gyerekek is. A hátrányos helyzetű faluban élő kisiskolások számára nagy élmény volt az egyhetes, programokkal teli tábor, amelynek mottója: „Jézus a mi boldogságunk" volt. A 32 gyerek csapatokat alkotva a szeretet és a boldogság fogalmait járta körül. A nevelők célja az volt, hogy a gyerekek minden tevékenysége annak a többletnek a megtalálására irányuljon, amivel társuk napját boldogabbá, szeretettelivé változtathatják. A táborozók minden napja közös imával indult és zárult, a gyerekek kézműves foglalkozásokon tevékenykedhettek, és a szentírásban való jártasságukat mutathatták meg, emellett lelkesen vettek részt egy pécsi kiránduláson, ahol a Székesegyház és a KincsTár múzeumpedagógiai foglalkozásai kínáltak élményekben gazdag órákat.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség