Pécs sikerrel pályázott az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjra, így elnyerte a „Tanuló Város" címet. Ennek keretében szeptember 15-én a megyeszékhelyen megrendezik az I. Tanuló Fesztivált, amelynek gazdag programkínálatában az érdeklődők több helyszínen bepillantást nyerhetnek a Pécsi Egyházmegye által kínált oktatási és nevelési lehetőségekbe is.

tanfeszt logo

Az Egyházmegye bemutatkozó sátra a Püspöki Palota bejárata előtti parkolóban 10 órától fogadja a fesztiválra látogatókat, akik az oktatási intézményekről, a hitoktatásról kaphatnak tájékoztatást. Az Egyházmegye 11 általános és középiskola, valamint 9 óvoda fenntartója, amelyekben közel 4000 gyermek és 400 pedagógus vesz részt óvodai, általános iskolai, gimnáziumi, kollégiumi, nemzetiségi, valamint alapfokú művészeti oktatási folyamatokban. Az intézmények vallási tekintetben elkötelezettek, nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek, tanárok és szülők lelki életének gondozására.
A Tanuló Fesztiválra két pécsi iskola diákjai készülnek művészeti programmal: A Jókai téri színpadon 10 órakor a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola csoportja lép fel, a Széchenyi téren pedig 11 órakor a Szent Mór Iskolaközpont zenei programja lesz látható és hallható.

Az intézményi kereteken belül zajló oktatás mellett bemutatkozik a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a PécsiKatifi, valamint a felnőtt hitoktatás lehetőségeiről is tájékozódhatnak az érdeklődők. A sátor egyik különlegessége az „Élő Könyvtár” lesz, ahonnan – mint egy igazi könyvet – különböző szakmában dolgozó embereket lehet „kölcsönözni” egy személyes beszélgetésre.

Különleges helyszínen, a Magtár Kávézóban várja az érdeklődőket a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola programja. 10 órakor Varga Szabolcs tart előadást „Tudomány vagy manipuláció? a történelem" címmel, délben pedig Görföl Tibor „Eretnekek és ortodoxok az ókorban" című előadását hallgathatják a résztvevők.

beszelo kepek K

A fesztivál ideje alatt a Székesegyház két múzeumpedagógiai programmal várja a családokat: az óvodások Bonifáccal, a Székesegyházban „lakó" griff-fiókával keresik meg a Noé bárkájából elkószált állatokat, míg a nagyobbak a „Legyél te is templomfestő!” képregényes sétán vehetnek részt. Mindkét program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Bábos bejárás a székesegyházban óvodások részére | REGISZTRÁCIÓ ITT!

A Tanuló Fesztiválról bővebb információk a tanulofesztival.ckh.hu weboldalon olvashatók.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség