„Aki másokat felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25)

72 ora 2017 900A 72 óra kompromisszum nélkül során a három történelmi keresztény egyház szervezésében három napon, azaz 72 órán keresztül fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai teljesítenek országszerte közhasznú feladatokat, úgy, mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (többek között fogyatékkal élőknek vagy időseknek). Idén tizedik alkalommal szervezik meg az önkéntességre hívó akciót, amely az elmúlt években több mint 50 ezer fiatalt mozgósított országszerte. Ők csaknem 2200 közhasznú projektet hajtottak végre mintegy 150 településen. Az önkéntes tevékenyég során a fiatalok megtapasztalhatják, hogy bár saját javainkból adunk másoknak, mégis mi gazdagodunk a Lélek ajándékaival.

Az október 12 és 14. között meghirdetett programot Pécsett és környékén az idei évben is a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrájának önkéntesei szervezik.

72 ora 2017 plakat 900

A Katifiben szeretettel várják azon csapatok jelentkezését, akik vidám közösségben másokért dolgozva szeretnék megmutatni, milyen nagy dolgokra képes az elkötelezettség, lelkesedés és szolgálatkészség.

Jelentkezni az esemény weboldalán lehet.

További információ:

Geiszelhardt Sára
helyi koordinátor
+36 30/ 860 3353
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jakab Krisztina
helyi koordinátor
+36 70/ 233 9200
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség