2017. szeptember 23-24-én a Pozsegai Egyházmegye fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte. A kétnapos rendezvényen számos egyházi elöljáró részt vett, köztük Udvardy György pécsi megyéspüspök és Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök.

DSC 9866

2017. szeptember 23-24-én a horvátországi Pozsegában a Székesegyház előtti téren emlékeztek meg a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő pozsegai püspökségről, valamint Antun Škvorčević püspöki kinevezéséről. Az eseményhez kapcsolódva szombaton eucharisztikus kongresszust tartottak Szent II. János Pál pápa Ecclesia de Eucharistia enciklikáját követve, amely szerint az egyház az eucharisztiából meríti erejét.
Vasárnap a 10.00 órakor kezdődő szentmisén közel tízezren vettek részt. A szertartás körmenettel zárult, amelyben az oltáriszentséget a város központjába vitték. Az eseményen a szomszédos országok és a Vatikán képviselői, valamint a püspökséghez tartozó plébániák hívei mellett a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke, Udvardy György és Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök is részt vett.

„Krisztus ma és minden nap reményünk, alleluja!”

 

POZSEGA TÖRTÉNETE

A X. századtól a pécsi püspökség területe a Dráva jobb partjára is kiterjedt, és magában foglalta Pozsegat is. A pécsi püspökség nyolc főesperesi kerülete közt alakult meg a pozsegai is, amely jóval nagyobb területet jelentett, mint a középkori Pozsega megye. 1868-ban - a magyar-horvát kiegyezés eredményeként - a Magyar Koronának a Dráván és a Murán túli területeiből létrejött Horvát-Szlavónország, amely 1918-ig Magyarország társországa volt. Ennek egyik vármegyéje volt Pozsega vármegye. A vármegye 1918-tól Jugoszlávia részévé vált, 1991-től a független Horvátország területéhez tartozik. A Pozsegai Egyházmegye alapításáról Szent II. János Pál pápa 1997. július 5-én kiadott bullája rendelkezik.

Fotó: pozeska-biskupija.hr

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség