Szeptember utolsó péntekén Magyarország ismét csatlakozott az egész Európában ünnepelt Kutatók Éjszakája programsorozathoz, amelyen Európa-szerte több mint egy millióan vesznek részt, közel félezer városban.

IMG 5247

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rendhagyó módon szeptember 28-án szervezte a rendezvényhez kapcsolódó programját. A közel 100 érdeklődő a főiskola négy oktatójának előadását hallgathatta meg. Ragadics Tamás, a főiskola óraadó tanára három könnyűzenei előadó videóklipjéből kiindulva beszélt a családon belüli konfliktusokról, erőszakról, a házasság és a szülő-gyermek kapcsolat töréseiről, valamint az ebből fakadó, akár életen át cipelt sérülések súlyos következményeiről. A második előadásban a kényszerneurózis mint betegség volt a téma: Tiringer Aranka főiskolai docens, a Pedagógiai-Kateketikai Tanszék vezetője Loyolai Szent Ignác személyiségének a folyamatosan aggódó, tökéletességre törekvő, kemény aszkézist megélt oldalát ismertette meg.

IMG 5290

 

Kovács Gusztáv rektor a résztvevők aktív bevonásával különböző tudományos és filozófiai gondolatkísérletek felvetésében kereste a választ arra, hogy valóban minden fejben dől-e el, valamint hány megoldási utat keresünk egy adott szituáció "mi van, ha..?" kérdése nyomán. A programot az Egyháztörténelem Tanszék vezetője, Varga Szabolcs zárta, aki mint Zrínyi Miklós, korhű öltözetben, képzőművészeti alkotásokon keresztül szemléltette Szigetvár ostromának végzetes eseményeit. Az előadások szünetében biblia ételkóstoló várta az érdeklődőket.

2020 január
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Ökumenikus imahét:
Pécsi Baptista Gyülekezet (Bokor u. 52.)
2020. 01. 20. -
Ökumenikus imahét:
Gyárvárosi r. k. templom (Zsolnay Vilmos u. 92.)
2020. 01. 21. -
Ökumenikus imahét :
Kertvárosi ref. templom (Tildy Zoltán u. 12.)
2020. 01. 22. -
Szabadegyetem a NEK 2020 jegyében:
Magtár Látogatóközpont
2020. 01. 22. - 2020. 01. 22.
Ökumenikus imahét:
Rácvárosi r. k. templom (Rácvárosi út 28.)
2020. 01. 23. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi