2015. január 13. és 15. között kerül sor a Hittani Kongregáció vezetőinek és az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozójára Esztergomban. Ferenc pápa üzentet küldött a résztvevőknek.

Kedves Testvéreim a püspöki szolgálatban,

abból az alkalomból, hogy 2015 január 13. és 15. között Esztergomban, Magyarország ősi egyházi központjában találkozót tartanak az európai püspöki konferenciák hittani bizottságainak elnökei a Hittani Kongregációval, szívélyes üdvözletemet küldöm a résztvevőknek.

Köszönöm Gerhard L. Müller bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának ezt a kiváló kezdeményezést, amelynek célja, hogy értékelje a helyi püspöki konferenciák, ezen belül is a hittani bizottságok felelős szerepét a hit egységének és teljességének megőrzésében és a fiataloknak történő továbbadásában. Ahogyan az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításban fogalmaztam, a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúciójából kiindulva, „a püspöki konferenciák sokféle és termékeny módon járulhatnak hozzá, hogy a kollegialitás kézzelfoghatóan is megvalósuljon” (n.33). Kívánom, hogy találkozótok járuljon hozzá egyes, az európai kontinensen ma jelentkező doktrinális és pasztorális nehézségek kollegiális megtárgyalásához, hogy ebből a hívekben új missziós lendület születhessen, valamint az élet transzcendens dimenziója iránti nyitottság, amely nélkül Európa elveszítheti „humanista lelkületét”, amelyet pedig szeret és védelmez (vö. Beszéd az Európai Parlamentben, 2014. november 25).

Munkálataitokat Szűz Mária, minden hívő példaképe anyai közbenjárásába ajánlva szívből küldöm rátok áldásomat.

Ferenc

Vatikán, 2015. január 9.

 


 

Szent Adalbert Központ (Esztergom)

 

A rendezvény korábban kiadott sajtóközleménye

Az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozója

Esztergom, 2015. január 13-15.

 

2015. január 13-15. között kerül sor a Hittani Kongregáció vezetőinek és az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozójára Esztergomban.

Boldog VI. Pál pápa megbízásából a Hittani Kongregáció 1967. február 23-i instrukciójával kérte a püspöki konferenciáktól, hogy hozzanak létre saját tagjaik közül hittani bizottságot, amely konzultatív segítő szervezetként támogatja magukat a püspöki konferenciákat és az egyes püspököket hittani kérdésekben.

A Hittani Kongregáció és a hittani bizottságok közötti együttműködést elősegítendő 1982-ben döntés született arról, hogy az említett bizottságok elnökeivel földrészenként rendszeres találkozók szerveződjenek. Az egyik eredeti jellemzője ezeknek a találkozóknak abban áll, hogy a Hittani Kongregáció vezetői azok, akik a különböző kontinensekre utaznak, kiemelve ezáltal a helyi és regionális intézmények fontosságát és felelősségét a hittani kérdésekre vonatkozóan. Az első ilyen találkozóra – az akkori Joseph Ratzinger bíboros vezetésével – Latin-Amerikában, Bogotában került sor (1984). Ezt követték a további találkozók Kinshasában, afrikai (1987), Bécsben, európai (1989), Hong-Kongban, ázsiai (1993), Guadalajarában, latin-amerikai (1996) és San Franciscoban, észak-amerikai (1999). William Levada bíboros vezetésével egy újabb afrikai találkozóra került sor Dar es Salaamban (2009).

Most Esztergomban Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke (CCEE) Gerhard L. Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa kérésének eleget téve egy újabb találkozónak ad otthont az európai hittani bizottságok elnökei számára. Ez a találkozó kifejezi a Hittani Kongregáció szándékát, hogy támogassa a helyi püspököket – amint Ferenc pápa is hangsúlyozza – a hit tanítására és védelmére irányuló szolgálatukban, tekintettel azokra a sajátos kihívásokra, amelyekkel ma Európának szembe kell néznie.

 

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség