Együttműködési megállapodást írt alá Tamásiban november 13-án Udvardy György pécsi megyéspüspök és Porga Ferenc, a város polgármestere.

Tamasi kozpontja a Templommal Foto Gobolos P tamasiplebania hu P
Az ünnepélyes keretek között aláírt megállapodás értelmében a Pécsi Egyházmegye és Tamási Város Önkormányzata a jövőben szorosan együttműködik annak érdekében, hogy egy Katolikus Oktatási Negyed jöhessen létre a városban. A tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium fenntartását 2015-ben vette át az egyházmegye, 2016 szeptemberében kezdte meg működését a gimnázium tagóvodájaként a Szent Balázs óvoda, idén szeptemberben pedig általános iskolai osztályt is indítottak a tolna megyei városban. Az általános iskolai osztály helyhiány miatt nem kerülhetett a gimnázium épületébe, az óvoda is külön épületben működik.

Az Egyházmegye középtávú célja, hogy a gimnázium épületének bővítésével az általános iskolai és a gimnáziumi képzés egy épületben valósuljon meg, az alsós gyermekek számára azonban külön udvarrészt biztosítanának. A fejlesztés eredményeként egy Katolikus Oktatási Negyed alakulna ki, amely az általános iskola első osztályától az érettségiig biztosítaná a katolikus szellemben történő oktatást, nevelést. Végső soron pedig hosszú távú fejlesztési cél, hogy ezen a területen kerüljön elhelyezésre a katolikus óvoda tagintézménye is.

Tamasi iskola Ruprecht Judit MG 5780

A Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium az idei tanévben ünnepli alapításának 70. évfordulóját. A gimnáziumban 4+1, illetve 8+1 osztályos képzés folyik, mindkét esetben az első év nyelvi előkészítő évet jelent. Ennek az oktatási formának az előnye, hogy az előkészítő évben biztos és tartós lexikai alapot teremt a későbbi emelt szintű nyelvoktatáshoz, így garantálva a majdani sikeres nyelvi érettségit, a nyelvvizsgát, az élő és használható nyelvtudást.

Fotó: Göbölös P., Ruprecht Judit, Tóth László

2017 november
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Papi fakultatív képzés:
Máriagyűd
2017. 11. 20. - 2017. 11. 21.
A nyomorúság mosolya - Hogyan tartsuk meg hitünket és derűnket találkozva az emberi nyomorúsággal?:
Magtár Látogatóközpont, Bonipert Terem
2017. 11. 21. - 2017. 11. 21.
Pécsi Advent:
Pécs
2017. 12. 03. - 2017. 12. 24.
Szeplőtelen Fogantatás – szentmise:
Pécsi Székesegyház
2017. 12. 08. -
HOGYAN ÉLJÜNK? A KERESZTÉNYSÉG MINT ÉLETFORMA | Állandóság és változás:
Magtár Látogatóközpont
2017. 12. 13. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi