Urunk megjelenése, azaz Vízkereszt ünnepén, január 6-án 8.00-kor és 18.00-kor püspöki szentmisét tartanak a Pécsi Székesegyházban. A reggeli szentmisén a Pécsi Egyházmegye dolgozói a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont növendékeivel együtt ünnepeltek.

„Miért gondolod, hogy tudod, milyen vagyok; hiszen nem is ismerjük egymást!” – sokszor így kezdődik két ember barátsága. Akarjuk megismerni egymást, ahogy a napkeleti bölcsek is meg akarták ismerni Jézust! – ezekkel a szavakkal köszöntötte Udvardy György pécsi megyéspüspök a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont pedagógusait és növendékeit, valamint a Pécsi Egyházmegye dolgozóit.

Vízkereszt ünnepe: Akarjuk megismerni Jézust!

Ki a másik ember? Akkor ismerjük meg a másik embert, ha már nem azt látjuk, hogy milyen ő, hanem ha tudjuk, hogy ki ő.

Kicsoda Jézus? Tanításából ismerhetjük meg őt, és azt a lehetőséget, hogy mi is élhetünk úgy, ahogyan ő. Akarjuk megismerni Jézust, és akarjuk megismerni, hogy kikké váltunk keresztségünk által!

Vízkereszt a közösség ünnepe is. Adjunk hálát a közösségért, azért, hogy keresztények lehetünk, azért, hogy sosem vagyunk egyedül – szólított fel homíliájában Udvardy György.

 


 

Az esti ünnepi szentmise hanganyagai elérhetőek az alábbi oldalakon:

Igeliturgia >>

Homília >>

A hanganyagot készítette: Visontai László 

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség