December 27-én Szent János apostolra emlékezünk.

Janos apostol 900 p 02A Krisztus Király ünnepén lezárult egyházi év gyümölcse, hogy az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról visszakerültek a Dóm közelébe. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat. Az adventtel kezdődő új egyházi évben az apostolok liturgikus emléknapján Bartalits Mihály 1846 és 1855 között készült szobrainak bemutatásával idézzük fel Jézus tanítványainak történetét.

A hosszú, hullámos hajjal, szakáll nélkül faragott ifjú János, a legfiatalabb apostol. A Szentírás tanúsága szerint János testvére, Jakab, valamint Péter mellett azok közé a tanítványok közé tartozott, akiket Jézus megkülönböztetett bizalmába fogadott. Jelen volt Jézus színeváltozásánál, ő ült mellette az utolsó vacsoránál, egyedül ő kísérte a Golgotára. A szobor bal kezében kőből faragott kelyhet tart. Gyakran ábrázolják így, utalva arra a szentírási részletre, amelyben Jakab és János apostol anyja, Szalomé arra kéri Jézust, hogy országában ültesse jobbjára és baljára fiait. Jézus erre így válaszol: „Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” A kelyhet kiinni kifejezéssel szenvedéseire utal, majd a kérdezők tudtára adja, hogy részt vállalhatnak földi szenvedésében, de a jutalmazás joga egyedül az Atyát illeti.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 június
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Katekéták képzése, hitoktatói Te Deum - ONLINE:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 16. -
Konkurzus:
Püspökség -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Lectio Divina Eucharistica:
Pécs -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 06. 18. - 2021. 06. 20.
A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség