A karácsonyt követő első vasárnap a Szent Családot ünneplik a keresztények világszerte. Az ünnepen a Szűz Mária, Szent József és Jézus Krisztus alkotta egység példáján keresztül kerülnek középpontba a család által képviselt értékek, az ünnepi szentmiséken áldásban részesülnek a családok.

Tavaly karácsonykor láthatták a pécsi hívek először a Székesegyház új betlehemi kompozícióját, Ágoston-Papp Mónika keramikus alkotását. A jelenet középpontjában a Szent Család áll. A művész szándéka az volt, hogy úgy ábrázolja Mária, József és Jézus egységét, mint egy hétköznapi családot:

„Mária jobbján József térdepel, ujját a szája elé téve, mintha azt mondaná: „Psszt!” Vagy csak a nagy Titok, a Misztérium felett érzett ámulatában felejtette az ujját a szája előtt? És ha csendre int, vajon kit? A kisbabát, vagy a vendégeket? Ezt a mozdulatot a déli lejóránál látható gyönyörű és érzelemben gazdag domborműtől kölcsönöztem és tiszteletadásnak szántam annak alkotója előtt. A mozdulat teológiai jelentéssel is bír, hiszen Józseftől magától nem hallunk semmit a Bibliában. Úgy érzem, hogy Józsefnek ez a gesztusa ledönti a láthatatlan falat, amit sokszor a Szent Család és magunk közé építünk. Ez a mozdulat elég arra, hogy felismerjük, Isten egy hús-vér családba született, és ugyanolyan életet élt, mint mi. Máriának és Józsefnek szülőként hasonló gondjai voltak, mint nekünk: Mit adjak holnap enni a családomnak? Lesz-e munkám a jövő hónapban is? Beteg a gyermek, jaj, mi lesz? És a hétköznapok örömei is pont ugyanazok voltak számukra, mint számunkra. Egy mókás történet, amin közösen nevettek, egy ritka, jó falat, ami ünnepnap került az asztalra. Szerettem volna a feleségét és családját feltétel nélkül elfogadó, bizalommal teli férfiként ábrázolni Józsefet.”

karacsony web 20171225 13

A betlehemi jelenet, középpontjában a Szent Családdal még látható lesz a Székesegyházban 18.00 órakor kezdődő december 31-i ünnepi szentmisén, amelynek végén Udvardy György megyéspüspök megáldja a családokat. Szekszárdon is püspöki áldásban részesülhetnek azok a családok, akik részt vesznek a december 31-én délelőtt 11.00 órakor kezdődő szentmisén, amelyet Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke celebrál.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség