Idén január 21. és 28. között imádkoznak a Krisztushívők egységéért világszerte az ökumenikus imahét keretében.

oekumene logo
Az ökumenikus imahét anyagát minden évben a világ más-más tájain élő keresztények állítják össze. Idén a Karib-térség kapta a feladatot, hogy meghatározza az imahét témáját, az istentiszteletek rendjét és imádságokat javasoljon. A javaslatok mellett a karibi keresztények azt kérték az imahét résztvevőitől, hogy a Biblia kitüntetett helyet kapjon a templomban vagy a gyülekezeti helyiségben. Témaként Mózes és Mirjám ószövetségi énekét választották, amelyben „Isten jobbja ” (vö. 2Móz/Kiv 15, 1–21) hozza el a szabadulást a kiválasztott nép számára. Javasolják továbbá, hogy a Biblia mellé a szolgálattevők helyezzenek három láncot, amelyek a rabszolgaság, az emberi méltóságtól való megfosztottság és a rasszizmus kifejező jelképei. Az istentisztelet során a rabszolgaságot jelképező vasláncot később élőlánccal is lehet helyettesíteni, amely kifejezi a lelki közösség kötelékeit és a modern rabszolgaság és az emberségtől való megfosztottság minden formája elleni közös cselekvést. Az egész gyülekezet bevonása ebbe a jelképes cselekedetbe szerves része az istentiszteletnek.

 


Az ökumenikus imahét részletes pécsi programja a következő:

2018. január 21. vasárnap 16.00 óra, Belvárosi református templom (Szabadság út 35.)
Igét hirdet Sas Norbert római katolikus káplán.

2018. január 22. hétfő 18.00 óra, Görögkatolikus templom (Alkotmány utca 44.)
Igét hirdet Nagy Zoltán Csaba református lelkész.

2018. január 23. kedd 18.00 óra, Evangélikus templom (Dischka Győző utca 4-6.)
Igét hirdet Lettner Gábor pünkösdi lelkész.

2018. január 24. szerda 18.00 óra, Gyárvárosi katolikus templom (Zsolnay V. utca 92.)
Igét hirdet Strijk András szerb ortodox diakónus.

2018. január 25. csütörtök 18.00 óra, Kertvárosi református templom (Tildy Z. utca 12.)
Igét hirdet Lábár Tamás római katolikus diakónus.

2018. január 26. péntek 18.00 óra, Baptista Gyülekezet (Bokor utca 52.)
Igét hirdet Ócsai Zoltán evangélikus lelkész.

2018. január 27. szombat 18.00 óra, Lyceum katolikus templom (Király utca 36.)
Igét hirdet Macher Tivadar baptista lelkész.

2018. január 28. vasárnap 16.00 óra, Pécsi Székesegyház (Dóm tér 1.)
Igét hirdet Hafenscher Károly lelkészi elnök (Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata).

Az ökumenikus imahéthez kapcsolódó imafüzet innen tölthető le.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség