„A »Laudate Dominum« elsősorban az egyházzenét tanulók és művelők számára készült, hogy segítsen hivatásuk gyakorlásában. A gyűjtemény elsődleges célja, hogy rövid, a liturgia arányait nem felborító kompozíciókkal gazdagítsa a szentmisét. Emellett orgona- és liturgikus improvizációiskola is.”

Ezekkel a szavakkal indította útjára Kovács Szilárd saját szerzeményeiből összeállított gyűjteményét még 2007-ben. A kötet a közelmúltban a tízéves évforduló kapcsán a Főnix Zeneműhely gondozásában jelenhetett meg újra. A kibővített gyűjtemény ráadásul most ingyenesen érhető el az érdeklődők számára. A szerzőt, Kovács Szilárdot kérdezzük a kiadványról, annak aktualitásáról és a megjelentetés körülményeiről, céljairól.

kovacs sz laudate d

Az évforduló jó apropó, de esetleg más szempontok is közrejátszottak az újbóli közreadás időzítésében?
A jubileum a figyelmemet ismét az ügy irányába fordította, de nem ez volt a kiadás fő motivációja, inkább az, hogy a kötettel a 2007-ben kitűzött céljaimat csak részlegesen sikerült elérnem. Akkor sokakhoz eljutott a kiadvány (300 példány talált gazdára az első három év során), a visszajelzések alapján egyre többen használják, viszont olyan értelemben véve az anyag statikus maradt, hogy nem hívott életre mások által írt, kiadásban megjelentetett újabb liturgikus orgonaműveket.
A magyar egyházzene-kutatás eredményeit elismerve meg kell jegyeznem, hogy jelenleg a liturgikus orgonajáték egy kevésbé hangsúlyozott terület. Mivel az orgonista leginkább hangszerével képes hatást gyakorolni a zenei szempontból rábízott közösségre, szerintem nem lehet másodlagos a szentmise hangszeres megnyilvánulásainak színvonala.

Milyen hatásokra gondol?
Mivel a gyűjteményemben kizárólag az énekkincsükhöz kötődő előjátékok találhatók meg, a közös éneklést megelőző hatásokat emelném ki. „Egy jó intonáció után nincs szükség hangadásra, amely nem csak ízléstelen, de a tempót is elbizonytalanítja. A jól eltalált előjáték kvázi avizóként funkcionál, mely után tökéletes biztonsággal szólal meg a közös ének együtt a megfelelő formálással. Ahogyan egy kórusvezető mozdulataiból rengeteg, a zenére jellemző információhoz juthatunk (egy jó avizó is többet ad a tempónál), úgy ezeket a jegyeket az énekek bevezetéséül szolgáló intonációknak is hordozniuk kell. Itt azonban nincs vizuális élményünk, a zenei textúra az, amelyből – a tempó mellett – asszociálhatunk a dinamikára, karakterre, hangulatra, stb.”

 

A Laudate Dominum előszavából kiderül, szerteágazó kutatás előzte meg az alkotómunkát, majd ezt követte a kiadás. Miért döntött most mégis az ingyenes terjesztés mellett?
A Laudate Dominum ingyenessé tétele az én személyes készületem része, ilyen módon szeretnék hozzájárulni a magyar egyházzene ügyéhez, és ez különösen fontos most a közelgő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán. Nyilvánvaló, hogy sokkal könnyebb egy kvázi ajándék kiadvánnyal célt érnem, így az anyagi tényezők senkit nem gátolnak majd a gyűjtemény beszerzésében. Tehát jelen esetben a profit nem anyagi, hanem reményeim szerint a liturgikus éneklés motiváltságában és színvonalában válik majd mérhetővé.

Ahogy említette, a Laudate Dominum 2007-ben megkapta az egyházi jóváhagyást. Mi a helyzet a bővített kiadással?
Az új művek miatt (közel másfélszeresére bővült az anyag) fontosnak tartottam, hogy ne egy magánakcióról legyen szó, ezért ismét kértem ajánlást az Országos Magyar Cecília Egyesülettől, és ezzel párhuzamosan a Pécsi Egyházmegye főpásztora, Udvardy György püspök úr is áldását adta a munkára. Az Egyház szigorúan szabályozza, hogy milyen típusú zenék szólalhatnak meg a liturgián belül. Liszt Ferenc így fogalmaz: „tanuljuk meg, hogy minden erőnket összeszedve igyekezzünk mélyebb barázdát húzni, mint amilyen a nap divatja.” A történelem során javarészt sikerült a divatzenéket a templom falain kívül tartani, tehát a szent zene alapértékeit (művészi és egyetemes) megőrizni. Jelenleg én magam is ezen az „őrzésen” fáradozom, egyedül a hagyományokon alapuló (itt az egyházzenei tradíciókra gondolok), azokra épülő újító folyamatokban hiszek. Az egyházi és világi stílus elkülönítése, és az utóbbi teljes kizárása az első lépcső, amely lelki értelemben véve védelmet biztosít a hívek számára.

Milyen művek találhatók a gyűjteményben?
Kizárólag az énekanyagunkhoz kapcsolódó előjátékok, méghozzá olyan módon, hogy a kötetben igyekszem felvonultatni a különböző korálfeldolgozási típusok gazdag tárházát. Egy liturgikus szempontból kipróbált zenei anyagról van szó, és mivel javarészt 18. századi kompozíciós technikákat alkalmaztam, zenei értelemben is túlvagyunk a „tesztüzemen”, hiszen az évszázadok tanulsága, hogy hatékony ez az eszköztár. „A kiadványban megtalálhatók a párütemes intonációk, biciniumok, rövid fugatók, triós korálok, terjedelmesebb korálelőjátékok, az ún. Orgelbüchlein-típus, a korálfúga és a korálfantázia is. Apró kottával néhány alternatív harmonizáció is helyet kapott a kötetben. Bátran alkalmazhatjuk a basszus cantus firmust, a hívek gyorsan reagálnak az új zenei textúra gazdagító hatására.”

koralfeldolgozasi tipusok a kotetbol

hat feldolgozás hallgatható meg a Laudate Dominumból.

Végezetül, kiknek ajánlja gyűjteményét?
Elsősorban aktív egyházzenészeknek és kántoroknak, de az utánpótlás nevelésében is hasznosíthatóak a művek. „Eddigi tapasztalataim alapján a Laudate Dominum minden képzési szinten képes anyagot nyújtani a hangszertanuláshoz, az alapfokútól a felsőfokú orgonatudást igénylő darabok széles spektrumát vonultatja fel.”

A kötet ingyenesen elérhető a Főnix Zeneműhely honlapján.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség