A Házasság Hetén a Pécsi Egyházmegyében is számos program várta a párokat, hogy egy hétig egymásra figyeljenek és mások figyelmét is felhívják a házasság értékeire.

jén. Kutas Attila plébános az est házigazdájaként a Házas Hétvége közösség tagjaival lelkesen vett részt a vacsorán. A 4 fogásos vacsora közben az ifjú házasok Házas Hétvégés bevezetőkkel és borkóstolóval idézték fel saját életük állomásait, a gyerekkori ideáltól kezdve a megismerkedésükön és az esküvőjükön át a ,,Mit adhatnék Neked, hogy boldognak lássalak?" kérdés megválaszolásáig. Február 18-án a plébános megáldotta a résztvevő több mint 120 házaspárt és az idén házasságot kötő 23 jegyespárt. A jubiláló párok megújították esküvői fogadalmukat, majd a templom előtt léggömböket engedtek az égbe.

hh 2018 DSC 0033


Mohácson a Fogadalmi templomban február 11-én Bacsmai László plébános a házasokért ajánlotta a szentmisét, és a homíliában is e szentségi kapcsolatról beszélt. A szentmise után a főtéren busójárás alkalmából felállított színpadról szólt – tőle megszokott humoros módon – a hívekhez, busójárásra érkező vendégekhez. Méltatta a házasságot, bíztatta és erősítette a házasságban élőket, s végül megáldotta az egybegyűlteket. A templomon elhelyezett molinón egész héten a Házasság Hetének jelmondata volt látható: Holtomiglan holtodiglan.
Február 15-én Mihalec Gábor család- és párterapeuta tartott előadást „Titkosügynök-technikák a szerelemben” címmel az Ifjúsági Centrumban. Az előadáson mintegy kétszázan vettek részt. Az előadó könnyed humorossággal, ám elmélkedésre is késztető gondolatokkal figyelmeztetett a kölcsönösségre és az odafigyelésre.

Pécsett több plébánián is programokkal, vetélkedőkkel várták a házaspárokat. A Pius-plébánia vetélkedőjét Battonyai János káplán szervezte egy házaspárral együttműködve. A kertvárosi közösség tagjai már hetekkel korábban feladatokat kaptak a szervezőktől. A ráhangolódást követően február 17-én a kertvárosi Szent Erzsébet plébánián 9 házaspár vetélkedett, köztük volt, aki 1976-ban és volt, aki 2017-ben kötött házasságot. Az egyéni és páros feladatokat a versengők jókedvű komolysággal teljesítették. Az estet szentmise zárta, amelynek végén a házasok megújították fogadalmukat.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség