Hatvan évvel ezelőtt, 1958. március 2-án halt meg Virág Ferenc, a Pécsi Egyházmegye huszadik századi történetének nagyformátumú püspöke.

virag ferenc 01

 

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár a weboldalán olvasható írással és képgalériával idézi fel a főpásztor életművét, akinek püspöksége idején, főként a két világháború között, virágkorát élte a vallási élet az egyházmegyében. Egymás után alakultak különböző katolikus egyesületek, imatársulatok, a Karitász is ezekben az időkben kezdett működni. Két szerzetesrend, a pálosok és a karmeliták is az ő közbenjárására alapítottak kolostort Pécsen. Olyan templomok építése fűződik a nevéhez, mint a Pius-templom, a Pálos-templom, a Pécs-gyárvárosi, a Pécs-kertvárosi, de építtetett templomot Mohácson, Komlón, Dombóváron, és az egyházmegye számos kisebb településén is. Ő szentelte fel 1939-ben az egykori bencés apátság romjain épült Szent Vér-kegytemplomot is Bátán.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 március
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Belvárosi templom -
2021. 03. 04. -
ELMARAD - Érettségizők találkozója III.:
Máriagyűd, Domus Mariae Zarándokház -
2021. 03. 05. - 2021. 03. 07.
ELMARAD - Kistelepülési támogatásban részesülők találkozója:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 03. 06. -
ELMARAD - Közösségvezetők találkozója:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 03. 06. -
ELMARAD - Plébániai Tanácsosok Testületi Tagjainak találkozója:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 03. 06. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek MKPK