A Brixeni Filozófiai-Teológiai Főiskola és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közös konferenciát tartott 2018. február 28-án, a dél-tiroli Brixenben. A rendezvény célja az volt, hogy átfogó képet adjon az időskor szociális, etikai és spirituális kihívásairól. A konferencián kilenc pécsi oktató és hallgató vett részt.

brixen 01

Az Ulrich Fistill (dékán, PTH Brixen) és Kovács Gusztáv (rektor, PPHF Pécs) köszöntő szavait követő előadások során az időskor mai megítéléséről, lehetőségeiről, nehézségeiről, valamint az idősek társadalmi helyzetéről, testi-lelki szükségleteiről hallhattak az érdeklődők.

A különböző tudományterületeket képviselő előadók más-más szempontból közelítették meg a sokrétű témát. Az előadások során a hallgatók megismerkedhettek az öregség és az elmúlás szépművészeti ábrázolásaival, az időskort jellemző pszichológiai változásokkal és folyamatokkal, az emberi élet végén megjelenő egzisztenciális kérdésekkel, és az ezzel járó értelemkeresés jelentőségével. A konferencia résztvevői átfogó képet kaphattak mind az osztrák, mind a magyar társadalmi és szociális helyzetről, valamint bepillantást nyerhettek a két ország idősotthonainak életébe és működésébe. A kánonjogi aspektus bemutatásával az egyházi élet gyakorlati vonatkozásai is előkerültek, az időskor Bibliában való ábrázolásának bemutatása pedig Isten teremtő művének és szeretetének dimenziója felé irányította a hallgatóságot.

 

Előadások:

  • Martin M. Lintner (Brixen): Ars vivendi – ars moriendi. Von der Kunst, Alter und Sterben ins Leben zu integrieren
  • István Tiringer – Aranka Tiringer (Pécs): Teil 1: Psychologische Anpassungsprozesse im hohen Alter, Teil 2: Il ruolo della fede e della creatività nella seconda parte della vita
  • Ulrich Fistill (Brixen): „Unser Leben währt siebzig Jahre, und wenn es hoch kommt, sind es achtzig. Das Beste daran ist nur Mühsal und Beschwer“ (Ps 90,10). Das Alter in der Bibel – Segen oder Fluch?
  • Sára Geiszelhardt – Gusztáv Kovács (Pécs): Der Sinn des Alterns
  • Christian Juranek – Andreas Geisler (Innsbruck, Geschäftsführer des Senioren- und Pflegeheim „St. Josef am Inn“ – Seelsorger im Senioren- und Pflegeheim „St. Josef am Inn“): Seelsorge im Seniorenheim – ihre besondere Bedeutung für Mitarbeiter, Bewohner und Angehörige
  • Tamás Ragadics – András Attila Szücs (Pécs): Senioren in Ungarn – Probleme und Chancen
  • Attila Szép (Pécs): Considerazioni canoniche riguardo all’età avanzata

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség