Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. A Pécsi Püspökség idén több programmal várja a családokat a közös ünneplésre.

A nagyhét kezdetén, virágvasárnap a liturgiában az egyház azt a hitét fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd az emberiséget megváltó és örök életre vezető feltámadással ér véget. A pécsi székesegyházban március 25-én 9.30 órakor kezdődik a szertartás, amelynek elején pálma-és barkaágakkal vonulnak a hívek a templomba, felidézve Jézus bevonulását Jeruzsálembe. A szentmisét követően a Magtár Látogatóközpontban a püspökség legújabb gyermekfoglalkozása, a festöde várja az érdeklődőket az ünnepkörhöz kapcsolódó szimbólumokat formázó kerámiákkal, amelyeket a gyerekek festhetnek színesre.

passiojatekok pemA virágvasárnapi liturgia része Krisztus szenvedéstörténetének elmesélése is. A többéves hagyománynak megfelelően idén is lesz szabadtéri misztériumjáték a Tettye parkban, valamint Máriagyűdön a templom előtti téren 15 órától. Jézus szenvedésének története a PécsiKatifi fiataljainak előadásában elevenedik meg a Tettyén, a szervezésben most is a Keret Alkotó Csoport a közreműködő.

A tettyei passió után a Magtár Látogatóközpontban 17 órától előadást tart Lantosné Imre Mária Passió-emlékek a Kárpát-medencében címmel.
Krisztus szenvedéstörténetének és a Fájdalmas Mária emlékének alkotásai gazdag változatokban idézik a húsvéti misztériumot. A vetített képes előadás nem csak a szakrális táj építményeit és tárgyait, hanem kultusztörténetüket is bemutatja. Az előadáson a részvétel ingyenes.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.
Pünkösd - ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 05. 23. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség