A keresztényüldözés lesz a témája annak a szerdai előadásnak a Dóm-kőtárban, amit a Pécsi Katifi és a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervez.

Közel-Kelet, valamint Ázsia és Afrika több országában jelentősen fokozódott a keresztényüldözés 2014-ben. A polgárháború kitörése előtt 1,8 millió keresztény élt Szíriában, jelenleg 1,1 millióra tehető a számuk, és sokuk menekültként él saját hazájában. Irakban is hasonlóan rossz a helyzet: az Iszlám Állam tevékenysége következtében nagy számban menekülni kényszerültek a keresztények.

Youssef Fakhoury, libanoni magyar közgazdász és a prochristie.hu projektfelelőse tart előadást a közel-keleti keresztényüldözéséről. Az előadás után kerekasztal beszélgetést tartanak.

Vendégek:
- Dr. Molnár F. Tamás,  a PTE ÁOK Műveleti Medicina Tanszékének egyetemi tanára
- Dr. Füzér Katalin szociológus
- Lengvárszky Attila a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója

Moderátor: Nagy Norbert egyetemi lelkész

Az előadás és a beszélgetés nyitott, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Dátum: 2015. február 4. 19.30

Helyszín: Dóm-kőtár

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség