Szeretettel adjuk hírül, hogy a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága katolikus zenei tábort szervez Révfülöpre. A tábor időpontja: 2018. július 23-29. A kongresszusra készülve nagy hangsúlyt kap a szentmise, annak megértése, az abba való aktív bekapcsolódás.

Ennek egyik legfontosabb eleme a szent zene, aminek a szépsége, gazdagsága Istenhez emeli a lelkeket. A tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai fejlődésre.

A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága katolikus zenei tábort szervez Révfülöpre. A tábor időpontja: 2018. július 23-29.

gitar

A Kongresszusra készülve nagy hangsúlyt kap a szentmise, annak megértése, az abba való aktív bekapcsolódás. Ennek egyik legfontosabb eleme a szent zene, aminek a szépsége, gazdagsága Istenhez emeli a lelkeket.

Templomainkban egyre több helyen vannak „gitáros” csoportok, melyek tagjai szívesen és ügyesen szolgálnak. Nekik szeretnénk segíteni mind a zenei továbbképzésben, mind pedig a liturgikus ismereteik bővítésében, hogy az általuk nyújtott szolgálat ne csak fiatalos, de hivatalos is legyen, azaz a liturgikus zene alapelveinek (szent, művészi, egyetemes), és a liturgikus előírásoknak megfeleljen. Így lesz minden szentmise egyetemes, mindenki által jól követhető, és a színvonalas, minőségi zenei szolgálat által is lélekemelő.

A tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai fejlődésre.

A tábor programjában többek között egyéni hangszeres órák, énekórák, zenekari gyakorlatok, elméleti liturgiai és liturgikus zenei képzések szerepelnek, a tábort pedig koncert zárja.

A táborba keresztény könnyűzenével foglalkozó zenészeket, énekeseket, kórusvezetőket várunk, akik hazatérve majd továbbadják zenekaruknak, csapatuknak az ott hallottakat és alkalmazzák azokat zenei szolgálatuk során.

Ha szívesen velünk tartanál, akkor itt jelentkezz 2018. május 31-ig.

Forrás: NEK

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség