A húsvét utáni ötvenedik napon a húsvéti misztérium beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását és az Egyház születését ünneplik a katolikusok.

bermalas web 20170604 1

A Pécsi Székesegyházban a május 20-án 9.30 órakor kezdődő ünnepi szentmisén fiatalokat bérmál Udvardy György megyéspüspök. A bérmálás a pünkösdhöz kötődő szertartás, a Szentlélek közlésének szentsége, amely hatékonnyá, élővé teszi a keresztségben kapott újjászületést.

Pünkösdhétfőn a Pécsi Püspökség délelőtt és délután is rendhagyó idegenvezetéssel várja a látogatókat. Délelőtt 10.00 órától fiatal önkéntesek vezetik körbe a látogatókat a székesegyházban. A fiatalok művészeti alkotásokon keresztül mutatják be a kereszténység üzenetét, kötetlen beszélgetés során válaszolnak a feltett kérdésekre.


Délután 15.00 órától pedig Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa mutatja be a templomot az érdeklődőknek. A tematikus vezetés alkalmával a programon résztvevők nem csupán művészettörténeti szempontból ismerhetik meg a bazilikát, hangsúlyt kap a páratlanul gazdag keresztény szimbolika illetve a templom egyes tereinek liturgikus funkciója is.

Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn a székesegyház kedvezményes, 600Ft/ fő áron látogatható, az idegenvezetésnek külön díja nincs, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

  • Élő Kövek tárlatvezetés | 2018. május 21. 10.00
  • Liturgikus vezetés | 2018. május 21. 15.00

A rendhagyó idegenvezetések mellett pünkösdhétfőn délelőtt 11.00 órától ismét „kerámiafestöde” várja a gyermekeket és a felnőtteket. Részletek és regisztráció itt.

Fotó: Loósz Róbert

2019 január
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Ökumenikus imahét:

2019. 01. 23. - 2019. 01. 27.
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Komló
2019. 01. 29. - 2019. 01. 29.
Filmklub | Átlagemberek :
Magtár Látogatóközpont
2019. 01. 29. -
Püspöki katekézis:
Pécsi Székesegyház, Dóm Kőtár
2019. 01. 31. -
Megszentelt élet napja:

2019. 02. 02. - 2019. 02. 02.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi