Ahogy évtizedek óta mindig, úgy idén is az egyházmegyében élő cigányok részvételével zajlott a máriagyűdi pünkösdi főbúcsú. A cigánybúcsú hagyományáról a zarándoklat rendszeres résztvevője, Boros Julianna számolt be.
A férjemmel, Zoltánnal 2003-ban ismerkedtem meg, azóta minden évben elzarándokolunk Máriagyűdre, a cigánybúcsúra. Számunkra ez ünnepnap, amelyen a Szűzanyához imádkozunk, köszönetet mondunk azért, hogy egészségesek vagyunk, hogy az esetleges betegség elmúlt, hogy mindenünk megvan, ami szükséges, aminek lennie kell és kérjük a Szűzanyát, hogy segítse tovább az életünket.
A férjem családja Alsószentmártonból származik, ahol beás cigányok élnek, anyanyelvük a beás nyelv egyik típusa, a muncsán. Zolit a nagymamája nevelte fel Siklóson, így a hagyományokat, a szokásokat elsősorban a családon belül ismerte meg és sajátította el. Én a Tolna megyei Mözsről származom, romungró (magyar anyanyelvű) cigány családból. Gyermekkoromban a szüleimmel csak egy alkalommal voltam Máriagyűdön, a búcsúban. A családi anekdota szerint a szüleim nagyon szerettek volna gyereket, ezért elmentek Máriagyűdre, és a következő évben megszülettem. Zoli családjában ismertem meg azokat a szokásokat, amelyek a pünkösdvasárnapi cigánybúcsúhoz köthetőek. A legismertebb hagyomány, hogy a zarándokok Alsószentmártonból indulnak gyalogosan a kegytemplomhoz a szentmisére. A szentmisét idén is Lankó József atya (nekünk csak Tiszi) tartotta, a szertartás hagyományosan beás és magyar nyelven zajlott. Az egyházi énekeket az alsószentmártoni és környékbeli cigány asszonyok énekelték. A mise után rendszerint körmenet indul a Fájdalmas Szűzmária szoborhoz, ahol imádkozunk, gyertyát gyújtunk, könyörgünk mindannyiunk Égi Édesanyjához, hogy segítsen meg minket és családunkat.
Az egyházi ünnep mellett néhány évtizede még nagy hagyománya volt, hogy a családok a körmenet után az otthon előre elkészített ételekkel leültek a szabadtéren és megebédeltek, beszélgettek régen látott rokonokkal, ismerősökkel. Még 15 éve is tömegek érkeztek, napjainkban egyre kevesebb ember jön. Látható, hogy a fiatalok nem jönnek vagy nem laknak már a környéken.
A körmenet végén megáldják a kegyhelyen vett gyertyákat, amelyet később az otthoni imák alatt, illetve mindenszentek ünnepén és karácsonykor gyújtunk meg. Szentelt vizet is szoktunk hozni a búcsúból, például új ház vásárlásakor az első ott alvás előtt ezzel hintjük meg a sarkokat. A búcsúban találkozunk régen látott ismerősökkel, rokonokkal. Ez a hagyományőrzés és a kapcsolattartás miatt fontos, mivel mi Pécsen élünk, és jóval ritkábban találkozunk velük, ilyenkor beszélgetünk arról, ki hogy van, örömeinket-bánatainakat megosztjuk. Szomorúan tapasztaljuk, hogy évről-évre egyre kevesebben vannak a búcsúban ismerősök, barátok, rokonok.
Amikor vártuk, de nem jött a gyermekáldás, a búcsúban férjemmel együtt könyörögtünk a Szűzanyához, segítsen meg minket, éveken át jártunk, hittük, hogy segíteni fog, csak türelemmel kell lennünk. 2011-ben Anna lányunk és 2014-ben Máté fiunk is megszületett. Az orvosok szerint orvosi csoda volt, mi azonban tudjuk, hogy ez nem orvosi, hanem isteni csoda.
Fotó: Loósz Róbert
