Második alkalommal szervezett német búcsút Szentháromság vasárnapján Máriakéménden a település német önkormányzata és a Mecsek Egyesület.

mariakemendi angyalok 00
Ahogy a helyiek emlegetik, Kéménden búcsúnapkor emberemlékezet óta nem esett az eső, és idén sem volt ez másképpen: ragyogó napsütés fogadta a búcsúba érkezőket. A program a népviseletbe öltözöttek menetével indult a máriakéméndi kultúrháztól. Délután két órakor Kvanduk Frigyes a Pécsi Egyházmegye általános helynöke áldotta meg a Zsolnay pirogránitból készült angyalszobrokat, amelyek a Mecsek Egyesület és a Környezetvédelmi és Közösségi Értékadó Egyesület által gyűjtött adományokból, mintegy 3,5 millió forintból újultak meg. Az adományozók között volt az Isteni Ige Társasága, a rend képviseletében vett részt a szertartáson Marciszkiewicz Tamás verbita szerzetes.

Az angyalszobrok megáldását követően német nyelvű szabadtéri ünnepi szentmise következett, amelyet Wigand István, a Pécsi Egyházmegye német referense celebrált, majd a hívek közös litánián vettek részt a templomban.

Délután 4 órától kulturális programok várták az érdeklődőket, akiket Fábiánné Mester Rita önkormányzati képviselő köszöntött, majd ismertette a kegyhely történetét. A műsor a máriakéméndi óvodások szereplésével kezdődött, majd Csajághy György tárogatóművész, történész, zenetanár produkciójával folytatódott. A továbbiakban egymást követték a környékbeli művészeti és hagyományőrző csoportok műsorszámaikkal. Bemutatkozott a Szivárvány Kórus Babarcról, a geresdlaki iskola, a kisnyárádi kultúrcsoport, a sombereki népdalkör, a birjáni horvát tánccsoport, a szászvári kórus, a Sonnenblumen Kórus Himesházáról, a liptódi német énekkar és a Lustige Mädl’s und Buben csoport Babarcról. A búcsú ideje alatt a templom udvarában kürtős- és mézeskalácsot, kézműves és házi termékeket kínáltak.

A búcsú megrendezését a helyi plébánia, a Baranyai Megyei Német Önkormányzat, a Máriakéméndi Német Önkormányzat, a Mecsek Egyesület, a Perekedi Német Önkormányzat és a Pécsváradi Aranycipó Kft. anyagilag is támogatta. A szervezők hálás köszönetüket fejezték ki Horváth Sándor plébánosnak, aki mindvégig lelkesen segítette a kegyhelyen történő felújítási munkálatokat és a búcsú szervezését.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség