Az Öngondoskodó háztartások programcsoport a Katolikus Karitász családokat támogató modellprogramja. Három karitász-program tartozik ebbe a körbe: az Akarom, a Szép otthonok, valamint a Zöldellő kertek. A Szép otthonok program tavaly indult útjára a Pécsi Egyházmegyében, és két vidéki karitász-csoport vett részt a modellprogramban.

ongondoskodo haztartasok 02 400
Célja a rászoruló családok élet- és lakhatási körülményeinek javítása a család aktív, tevőleges közreműködésével. A programban 20 család vett részt, akik megtapasztalhatták a Katolikus Karitász által bevezetni kívánt irányelvet, miszerint minden rászorulót igyekszik támogatni, segíteni, ha saját munkát, akaraterőt és motivációt mutatnak a változás elérése érdekében. A tavalyi év sikerességén felbuzdulva a modellprogramot kiterjesztették az egész országra, így már minden csatlakozni vágyó egyházmegyei karitász-szervezet részt vehet idén a programban.

A Szép otthonok program kapcsán a családok a kapott eszközökkel, mint lapát, ásó, kapa, gereblye először a kertjeiket művelik meg, majd a munka elvégzése után újabb támogató eszközcsomagok segítségével az egész lakókörnyezetüket, otthonukat szebbé, tisztábbá, higiénikusabbá tudják varázsolni. A családok a program során útmutatást, támogatást, életvezetési tanácsadást kapnak a Katolikus Karitász munkatársaitól. Az első évében sok munkával, nehézséggel járt a program megvalósítása a társadalom peremére szorultak körében, munkára motiválásuk sok fejtörést jelentett az önkénteseknek, azonban a saját érdekükben véghez vitt változás a végén meghozta a várt eredményeket.

A 2018-as évben már kibővítve a helyszíneket, 4 önkéntes csoporton keresztül támogatja a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász ennek a programnak segítségével a családokat. Dombóvár, Mohács, Ócsárd és Kisszentmárton településeken dolgoznak együtt a karitász-önkéntesek a családok lakókörnyezetének szebbé tételén. A feladatok nagyon különbözőek. Van, ahol az udvar rendbetétele, a szemét elszállítása a legsürgetőbb, máshol a belső lakókörnyezet kifestése, vagy a fürdőszoba rendbetétele az elsődleges feladat. A programban részt vevő családok együttműködve, és az eredményeket látva egyre lelkesebben végzik a munkálatokat.

Az öngondoskodás jegyében futó többi program, mint a Zöldellő kertek program is önsegítésre sarkall. A kapott vetőmagokat földjeikbe vethetik és learathatják terméseiket a résztvevő családok. A program márciusban indult, jelenleg már a saját maga által megtermelt zöldségeket fogyaszthatja a programban résztvevő 250 család.

A programcsokor harmadik része az Akarom program, amely pedig a háztartásvezetésben, a költségek, pénzügyek sikeresebb kezelésében nyújt segítséget a résztvevőknek. Az új irányelv szerint a Katolikus Karitász mottója, hogy ne csak halat adjunk a rászorulóknak, hanem hálót is. Önsegítésre sarkalljuk őket, így, velük közreműködve válhatunk idővel egyre jobb segítőikké.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség