A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közel 50 nappali tagozatos hallgatója vett részt az intézmény tanévkezdő lelkigyakorlatán Máriagyűdön.

pphf mariagyud web 20180829 10Az érkezést követően Kovács Gusztáv, a főiskola rektora és Orova Csaba a főiskola Szisztematikus Teológia Tanszékének tanára köszöntötte a résztvevőket. A bemutatkozó játékos feladat kiindulópontját az Efezusi levélből vett idézet adta, „Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban” (Ef 5,8), amely egyben a lelkigyakorlat mottójául is szolgált. A köszöntéseket követően a főiskola hallgatói játékos formában közösen keresték a választ arra a kérdésre, hogy mi az egyház és a saját személyes motivációjuk a hit megőrzésére és továbbadására. Az esti szentmisét Udvardy György megyéspüspök mutatta be, aki prédikációjában a Keresztelő Szent János halálát elbeszélő evangéliumi szakasz kapcsán a hit és keresztáldozat motívumát emelte ki. Mint mondta, a hit bizonyosságánál nagyobb bizonyosság nincs. Még a megszerzett teológiai tudás sem helyettesítheti, ahogy elkerülhetetlen az is, hogy Krisztusért, az egyház küldetésében olyan értelmetlennek látszó küzdelmeket vállaljunk, mint Keresztelő Szent János. A közös vacsorát követően szabadon kérdezhették a főiskola hallgatói a főpásztort.

A lelkigyakorlat második napján Nyúl Viktor, a főiskola Szentírástudományi Tanszékének vezetője tartotta az elmélkedéseket, amelyek központjában az Eucharisztia szentségének titka és az alapítás ismert igéje állt: „ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre” (Lk 22,19; 1Kor 11,24-25). Az esti szentmisét követően a főiskola tanárai mutatkoztak be egy-egy személyes történeten keresztül. Itt találkozott első ízben a hallgatókkal a Leuveni Katolikus Egyetemről érkező Csonta István és Lukács Ottilia, akik szeptembertől egyháztörténeti és ószövetségi biblikus tárgyakat fognak oktatni a főiskolán. Az este további részében közösségépítő játékokba és beszélgetésekbe csatlakozhattak be a főiskola új és felsőbb éves hallgatói.

A zárónap elmélkedéseinek témája a hivatás volt. Viktor atya Szent II. János Pál pápát idézve buzdította a hallgatókat: „Ha úgy érzitek hív titeket az Úr, bátran mondjatok rá igent!”

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség