Szeptember 15-én Bátára, az ország egyetlen Szent Vér-kegyhelyére zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei, akik idén, a főpásztor kérésére, elsősorban papi hivatásokért imádkoztak.

Mohácsról és Bátaszékről is több száz gyalogos zarándok indult szeptember 15-én Bátára, hogy az ünnepi szentmisén a Szent Vér ereklye előtt imádkozzon, saját szándékai mellett idén különösen a papi hivatások számának növekedéséért. A gyalogosokhoz csatlakozott a bátai ünnepi szentmisén az a közel nyolcvan biciklis is, akik a Mohácsi Fogadalmi Templomtól kerékpárral tették meg a nagyjából 24 kilométeres távot. A zarándoklaton a plébániai közösségek, cserkészek, egyéni zarándokok és baráti társaságok mellett részt vettek a Pécsi Egyházmegye köznevelési intézményeinek pedagógusai, tanulói is. Érkeztek diákok Komlóról, Mohácsról, Pécsről, Tamásiból, Tolnáról, Siklósról, Szekszárdról és Paksról is. Ők az útvonal több különböző pontján csatlakoztak a zarándokokhoz, hogy Bátára érkezve közösen ünnepeljék Krisztus szent testét és vérét a több mint ezer hívővel.

BATA 2018 20 900
Az ünnepi szentmisén Udvardy György megyéspüspök prédikációjában a zarándoklat mottójául szolgáló szentírási idézet kapcsán az emlékezésről beszélt: Amikor az egyház felszentelt papja kimondja, „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, akkor egészen bizonyosak vagyunk benne, hogy Jézus itt van közöttünk. Nem csupán felidézzük, nem csupán gondolunk rá, a kenyérben és a borban jelen van.

Az idén ötödik alkalommal szervezett bátai egyházmegyei zarándoklat célját illetően pedig így fogalmazott a megyéspüspök: „Azért jövünk ide, azért gyűlünk itt össze, mert szeretnénk emlékezni Jézusra, szeretnénk felidézni, átvenni tanítását, ráismerni gesztusaira, felismerni az Atyához fűződő viszonyát és belépni ebbe az erőtérbe. Jézus jelenlétével bevon bennünket az utolsó vacsora, a Golgota, a keresztáldozat valóságába. Annak a pillanatnak a részesei leszünk most, azért, hogy a mi életünk jelen pillanatában az Isten ereje tudjon megmutatkozni, hogy ne féljünk, hogy legyen bátorságunk szolgálni, reménnyel tekinteni a jövő felé. Erőt meríteni a család megalapításához és szolgálatához, az oktatás szent ügyéhez, hogy legyen jövője az embernek. Legyen bátorságunk építeni, fát ültetni azért, mert bízunk a jövőben.”

Az ünneplés központjáról, Jézus testéről és véréről elmondta: „Óriási ajándék, amikor magunkhoz vehetjük a Szent Testet és Vért: Isten örök pillanatában vagyunk. Most teremti a világot, most teremti az erőnket, most teremti újjá a szabadságunkat, a jövőnket, most ültet el olyan vágyakat a szívünkben, amikért képesek vagyunk nekirugaszkodni az előttünk álló feladatoknak, most teremti azokat a gondolatokat, amelyek felülmúlják az emberi erőfeszítéseket.” A homília végén maga a főpásztor is arra kérte az Urat, hogy küldjön papi, szerzetesi hivatásokat. Áldjon meg bennünket olyan személyekkel, akik bátran ki tudják mondani az egyház szent és teremető szavait, akik jelenvalóvá tudják tenni Jézus tanítást, gesztusait, az Atyához fűződő lelkesítő kapcsolatát.

BATA 2018 25 900

A fájdalmas anya ünnepén a megyésüspök a Boldogságos Szűz közbenjárását is kérte, aki átélte azt a fájdalmat, amelynek mi az Eucharisztiát köszönhetjük, így pontosan tudja, hogy mi történik a mi emlékezésünkben, részese annak, ahogy a kérésünkből is részt vállal. „Kérjük teljes erőnkkel, teljes odaszentelődésünkkel, küldjön szent papokat az egyházmegye számára. Sokat, buzgót, hogy legyenek, akik kimondják az emlékezés szavait. Azokat a szavakat, amelyek életet fakasztanak mindannyiunk számára.” – zárta gondolatait Udvardy György. Ezt követően az Oltáriszentséggel körmenet indult a szabadtéri oltárhoz, ahol szentségi áldásban részesültek a hívek. A szentmise végén Nyúl Viktor, az egyházmegye pasztorális helynöke köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a zarándoklaton és annak szervezésében, és az kérte a jelenlévőktől, hogy egy gondolatot, egy érzést és egy feladatot vigyenek magukkal, imádkozzanak ők is bátran a papi hivatásokért.

BATA 2018 17 900

Írásos emlékek tanúsága szerint a középkorban a bátai bencés apátságban Szent Vér ereklyét őriztek, amely 1539-ben a török pusztítás következtében megsemmisült. Egy éve, a tavalyi bátai zarándoklat óta azonban Krisztus vére újra jelen van a bátai kegytemplomban. 2017. szeptember 16-án ugyanis Viliam Judák nyitrai püspök a zarándoklat záró szentmiséjén a garamszentbenedeki ereklyéből leválasztott részletet adott át Udvardy György pécsi megyéspüspöknek.

Fotó: Nitsch Csaba
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség