Elváltaknak és egyedülálló szülőknek szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye november 9. és 11. között Máriagyűdön, jelentkezni október 29-ig lehet.

A reménység lesz a központi témája annak a lelkigyakorlatnak, amelyet Madocsai Bea és munkatársai vezetnek november második hétvégéjén a Domus Mariae lelkigyakorlatos házban, Máriagyűdön. Ahogy a mottó, „Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, mert tőle jön reménységem.” zsoltárrészlet is jelzi, azokat az egyedül élő szülőket várják a lelkigyakorlatra, akiket társuk elvesztése, a különválás mélyen megsebzett, és emiatt új reménységre, vagy a reménységben való elmélyülésre van szükségük.

mgyud lelkigyakorlatok ruprech judit

A hétvége célja, hogy a résztvevők ráébredjenek arra, Istennek milyen mondanivalója van számukra, milyen döntést kell meghozniuk ahhoz, hogy együtt tudjanak működni a gyógyító gondviseléssel. Madocsai Bea, aki az Emmánuel Közösséggel évek óta szervez hasonló témájú lelkigyakorlatokat, a program hatékonyságát elsősorban a sorstársakkal közösen eltöltött idő felszabadító erejében látja. A lelkigyakorlatokon megmutatkozik Isten irgalmas arca, és az, hogy az egyházban a sebzett embereknek is helye van. A résztvevők a hétvégéről hazatérve megértik, hogy ha sikerül személyes kapcsolatot teremteni az Úrral, akkor a körülmények változása nélkül is lehet gyógyulni.

A lelkigyakorlaton való részvétel díja 6000 Ft, amely tartalmazza a teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora), a szállás költségeit a Pécsi Egyházmegye átvállalja. Az odautazást egyénileg kell megszervezni.

A díj befizetése banki átutalással, illetve pénzbefizetéssel lehetséges a Pécsi Egyházmegye 10701214-67770896-52000001-es számlaszámára (CIB Bank). A közleményben feltétlenül szükséges a név és a „lelkigyakorlat” szó feltüntetése!

A részvétel feltétele a díj befizetése, valamint a jelentkezési lap kitöltése.

A JELENTKEZÉSI LAP IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

A REGISZTRÁCIÓS DÍJ BEFIZETÉSÉNEK ÉS A JELENTKEZÉSI LAPOK BEÉRKEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 2018. OKTÓBER 29., HÉTFŐ

További információk a programról, illetve felmerülő kérdések esetén tájékoztatás a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen és a 06-72-513-011-es telefonszámon kérhetők.

Melléklet
Download this file (Felhivas_Elvaltak-egyedulallo-szulok-lelkigyakorlata_2018.pdf)Felhívás (pdf)[ ]

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség