A plébániai munkatársak és az egészségügyi dolgozók lelkigyakorlata után, október végén a katolikus nevelési intézményekben dolgozó pedagógusok számára szervezett lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön.

lelkigyakorlat pedagogusoknak 20181028 104524A pedagógusok lelkigyakorlata október utolsó hétvégéjén rózsafüzér imádsággal kezdődött Máriagyűdön, amelyen részt vett Michael August Blume, Magyarország szentszéki nagykövete is. Péntek este a résztvevők a lectio divina módszerével ismerkedtek. A szentírás imádságos olvasása állt ugyanis a hétvégi elmélyülés középpontjában. Nyúl Viktor, a lelkigyakorlat vezetője, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke elmondta, olyan szentírási szakaszokat választott témaként, amelyek hivatásuk megértésében, hivatástudatuk megerősödésében segítették a résztvevőket. Az első elmélkedés az „Egy a ti tanítótok” (Mt 23,10) szentírási részletből indult ki, és Jézusra, mint mesterre irányította a figyelmet. A további elmélkedések érintették a tanítás módját, stílusát. A tanítás tartalmát pedig a hegyi beszéd, valamint a szeretetparancs szemléltette. A lelkigyakorlat vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy Jézus tanító tevékenységének továbbvivője az egyház, és ezen a területen a katolikus iskoláknak kiemelt szerepe van. A résztvevők együtt végiggondolták, hogy mit jelent tanítványnak lenni, valamint elmélkedtek azon is, hogy Jézus nem csupán tanító, de maga a tanítás is. Nemesné Szipli Judit, a lelkigyakorlat résztvevője a lelki feltöltődés, a hivatásban történő megerősödés mellett kiemelte a baranyai Mária-kegyhely szimbolikus szerepét életében: „Máriagyűd az elmúlt pár évben lett életem része, az egyházmegyei zarándoklat, az iskolai programok hoztak el ide és most a lelkigyakorlat, amelyet az Egyházmegye pedagógusainak szervezett. Mária palástjának védelme alatt, Viktor atya vezetésével újabb lépést tehettem az úton.”

A Pécsi Egyházmegye idén ősztől szervez Máriagyűdön, a „Domus Mariae” lelkigyakorlatos házban rövid, csoportos lelkigyakorlatokat. A csoportok egy-egy hivatás vagy élethelyzet mentén szerveződnek, így az ősz folyamán volt már lelkigyakorlat plébániai munkatársaknak, az egészségügyben dolgozóknak, pedagógusoknak.

November 9. és 11. között elváltakat, gyermekeiket egyedül nevelő szülőket várnak Máriagyűdre.


 

Ízelítő a lelkigyakorlat előadásai közül:

A felvételeket készítette: Visontai László

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség