Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

andras apostol 900 t

 

Az idei egyházi évben az apostolok liturgikus emléknapján Bartalits Mihály 1846 és 1855 között készült szobrainak bemutatásával idézzük fel Jézus tanítványainak történetét, november 30-án, utolsóként, Szent András apostolét.

A Máté evangélista tükörképeként ábrázolt, hosszú hajú, hosszú szakállú apostol Szent Péter testvére, András. Az előbb Keresztelő János követői közé tartozó ifjú az elsők között lett Jézus tanítványa, testvérét is ő vitte Jézushoz. Életéről csak legendákat ismerünk. Jézus mennybe menetele után állítólag a nomád szkíták között is folytatott térítő tevékenységet, Örményországon és Kurdisztánon keresztül jutott a peloponnészoszi félszigeten fekvő római provinciába, Achaiaba. Az itteni helytartó – miután András a kereszt misztériumát igyekezett feltárni előtte – a császár útmutatását követve parancsot adott András keresztre feszítésére. Vértanúságának eszköze, az X alakban ácsolt andráskereszt a szobor bal oldalán volt látható.

Szerző: Horváth-Baán Anikó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség