Advent első vasárnapján ünnepi szentmise keretében Udvardy György megyéspüspök lektorrá avatta Csullag Gábor hitoktatót a dombóvári Nagyboldogasszony-templomban.

„Az adventi szent időben készülünk az Úr érkezésének méltó fogadására, és készülünk arra is, hogy a szolgálatok rendje szerint hogyan tudjuk ezt az üdvösséges isteni tervet közel vinni az emberhez, a közösségeinkhez. Ebben van kiemelt jelentősége az állandó diakonátus szolgálatának. A diakónusok vállalják szentségtől megerősítve, a rájuk bízott feladatoknak megfelelően, a közösség szolgálatát. Az erre való felkészülés első lépése a lektorrá avatás, Isten igéjének küldetésszerű hirdetése. Adventi időben is különös módon megérint bennünket, hogy az Úr igéje által jön közel hozzánk, hogy tisztítsa gondolatainkat, szívünket, új lelkesedést öntsön tagjainkba. Nagy öröm ez a közösség, az egyházmegye számára, hiszen többen készülnek Gáborral együtt, hogy az állandó diakonátus szentségében megerősödve az egyházmegye különböző pontjain és felelősségi területein szolgálatot végezzenek.”

– emelte ki az ünnepi szentmisén a főpásztor.

lektoravatas tolna web 20181202 49Csullag Gábor kérdésünkre arról számolt be, hogy a család mellett diakónusi hivatását elég korán felismerte. Felesége őt ebben a szolgálatban házasságkötésük óta is támogatja. „Érzem azt, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Azt látom, amikor a gyerekeket hittanra tanítjuk, hogy a szüleikkel is foglalkozni kellene. Azt is tapasztalom, hogy papjaink egyre kevesebben vannak és egyre több teher hárul rájuk. Ilyen szolgálatvállalással valamiféleképpen az ő terheiken is lehet könnyíteni.” – fogalmazott a frissen megbízott lektor.

Csullag Gábor Koósz Rolanddal együtt már egy éve készül az állandó diakonátussá válásra a Kanter Károly Felnőttképzési Intézetben, ahol Füzes Ádám koordinálásával képzik őket. A képzéshez a Pécsi Egyházmegye tavaly csatlakozott és idén újabb felnőttek jelentkeztek a diakónussá válás szándékával.

Csullag Gábort várhatóan januárban akolitussá, júliusban pedig állandó diakónussá szentelik.


A lektor a szentírási olvasmányok felolvasására nyer jogosultságot, az akolitus pedig asztalszolga, aki rendkívüli esetben áldoztathat is.
A diakónus magyar elnevezése gyakran szerpap, áldozópappá még nem szentelt személy, az egyházi rend szentségének első fokozata. Feladata az ősegyházban az istentiszteleten való közreműködés és a szegények szolgálata volt. A püspök jobbkeze, helyettese, titkára, utóda lehetett.
A II. vatikáni zsinat azonban felújította a diakonátus intézményét, ma minden papnak előzőleg legalább félévig diakónusnak kell lennie. Az egyházjog szerint amennyiben áldozópap akar lenni, legalább 23 éves, nőtlen embert lehet diakónussá szentelni, állandó diakónussá azonban nős embereket is szentelhetnek, nekik 35 év az alsó korhatár (CIC 1031. kán.). Természetesen, akit nőtlenül szentelnek diakónussá, az is maradhat diakónus, nem minden nőtlen diakónus válik áldozópappá.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség