A Dunántúl katolikus napilap 1911. december 24-i számának karácsonyi mellékletében jelent meg A karácsonyi jászol ábrázolásai című ismeretterjesztő írás, amelynek szerzője a Pécsi Egyházmegye tudós papja, Szőnyi Ottó (1876–1937) régész-művészettörténész, levéltáros-könyvtáros, jogakadémiai tanár, az első pécsi múzeum igazgatója volt.
A háromoldalas írásban, amelynek kivonatát az alábbiakban közöljük, összefoglalót kaphattak az olvasók a kezdetektől a századfordulóig fejlődő jászol-művészet főbb csomópontjairól, továbbá a hagyomány magyarországi gyökereiről.
Európában a betlehem-állításnak évszázadokra visszanyúló hagyománya van. A betlehem készítése a 9. századtól datálható, és az egyházi karácsonyi ünnepi játékokkal állt szoros összefüggésben. Krisztus születésének helyszíne egy düledező istálló vagy sziklabarlang (apokrif evangélium), benne középen a szalmára fektetett kisded, mellette pedig Szűz Mária és Szent József. A jászol mögött a hagyományos szamár-ökör kettős, a tető felett pedig az éneklő angyalok kara. Ám a betlehemkészítők az idő előrehaladtával nem érték be ennyivel: az ábrázolás folyamatosan kiegészült az ajándékukat hozó, a népies ábrázolást becsempésző, nemzeti jellegzetességekkel felruházott pásztorok figuráival: így a horvátoknál nemzeti öltözetben, az olaszoknál pifferarik dudákkal és sípokkal, a németeknél pedig ősgermán Hirtek, nemzeties ajándékokkal, úgy a magyaroknál díszes tarisznyás pásztorfiúk épültek be a jelenetbe. A három királyok szintén kimunkált ajándékokkal (arany, tömjén füstölőben, mirha díszes foglalatban) érkeznek, nyomukban egész sereg szolga. A betlehem megalkotói úgy vélték, hogy Krisztus születésének körülményeit nem lehetett csak önmagában ábrázolni, hanem kontextusba helyezve meg kellett mutatni az előzményeket és a következményeket is, így az angyali üdvözletet, a betlehemi gyerekgyilkosságot, az Egyiptomba való menekülést, valamint Keresztelő Szent János prédikációjának megjelentetését, alárendelve mind a pontosabb megértésnek.
A betlehem templomon belüli megjelenése a római Santa Maria Maggiore ókeresztény bazilikához (Basilica Papale di Santa Maria Maggiore) köthető. Itt őrzik ugyanis Krisztus jászolbeli bölcsőjének öt deszka-maradványát (Santa Culla), amelyet minden karácsonykor kihelyeznek a főoltárra.
Krisztus születésének ábrázolása a keresztény egyházi művészetben falfestményeken, domborműveken már a katakombák időszakában kialakult. Az első betlehemek ezek plasztikus másolataiként voltak értelmezhetők. A 13. századtól már előfordultak olyan ábrázolások, amelyeken a pásztorok a csillag vezetésével rátalálnak a jászolban fekvő Üdvözítőre.
A legrégibb betlehem-állítás Assisi Szent Ferenchez köthető. Az umbriai Greccióban 1223 karácsonyán Ferenc testvér megkérte egy János nevű gazdag, de végtelenül alázatos barátját, hogy egy eredeti nagyságú jászlat állítson fel. A hagyomány szerint ebben egy igazi gyermeket mutatott be a hívőknek, alkalmat adva ezzel az emberek számára „a megtestesülés misztériuma fölötti szemlélődésre”, a csendes elmélkedésre.
1478-ban a nápolyi San Giovanni a Carbonara templom Ágoston-rendi szerzetesei Pietro és Giovanni Alamanno mestereket bízták meg a szent család, a három pásztor, 12 bárány és két kutya megfaragásával. Az alkotások jelenleg Nápolyban, a Certosa di San Martino Múzeumban láthatók.
Nápolyt egyébiránt szokás a betlehemek hazájának is nevezni: itt már a 18. században voltak művészi kivitelezésű, drága betlehemek (Presepe del Banco di Napoli – Palazzo Reale, Nápoly). Az olaszok a részletek kimunkálásának mesterei voltak, a gyermekgyilkosság realisztikusabb bemutatása, az érzelemdús arckifejezések, a népélet részleteinek (vásár, lacikonyha, mészárszék, muzsikusok, stb.) ábrázolásával. A jelenetekben beszüremkedik a humor is, bájos apró életképek, epizódok beültetésével. A kompozíció jelenetei önálló életet élnek, elválaszthatók lennének, de mégis a szent család hangsúlyos mivolta láthatatlan szállal tartja össze eme részleteket.
A legismertebb 18. századi nápolyi betlehem-készítő mester Giuseppe Sammartino (1720–1793), akinek terrakotta festett és felöltöztetett alakjai a müncheni bajor nemzeti múzeumban őrzött betlehem-gyűjteményben maradtak fenn.
A „boldog békeidők” Magyarországában betlehemezés népszokásának egyik kelléke lett a többnyire papírból készült jászol, a benne fekvő Jézus-bábuval. Elkerülendő a vallásos érzésekre ható művészi eszközöket, a betlehem felállítása a templomokban ez időben (1911) nem volt szokás. A „jeget” elsőként 1910-ben a budapest-lipótvárosi Szent István Bazilikában törték meg, Holló Barnabás szobrászművész (1865–1917) alkotásának bemutatásával.
A katolikus templomi betlehem-állítás elterjedésének egy érdekes bemutatója egy 1937-es filmhíradó-részletben is fennmaradt, amelyben a fent említett Holló Barnabás-féle, első betlehemet is bemutatták.
Schmelczer-Pohánka Éva
