Petrovich meglátása alapján a pásztorok naiv hódolata ragyogtatja fel Mária arcát teljes szépségében, s azt a tapasztalatot fedezi fel emögött, miszerint egy anya arca akkor a legboldogabb, mikor örömét mások is elismerik. A Gyermek anyja ölében ülve áldó mozdulatra emeli jobbját, s tekintete a pásztorokat kémleli.

Az egyház nem csak Máriát, hanem a pásztorokat is a hit példaképeiként állítja elénk – ők ugyanis tétovázás nélkül követték az angyal szavait, s a kis Jézushoz siettek. Szemben az írástudókkal, őket – maguk is egyszerű emberek lévén – nem botránkoztatták meg Jézus szerény körülményei és alázatos érkezése. Az evangélium elbeszélése arra enged következetni, a pásztorok ihletett és megszívlelendő gondolatokat fogalmaztak meg a Szent Család számára. E sorok mondanivalója többször visszaköszön a Szentírásban: az Isten közelségére és szavára sokszor a szegények, kicsinyek, perifériára szorultak a leginkább fogékonyak és nyitottak. Elég csak a boldogmondások kezdő sorára gondolnunk: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” – e gondolat is az Istenre való teljes ráhagyatkozás és gyermeki nyitottság fontosságát emeli ki, mely párhuzamba állítható a pásztorok magatartásával.

pasztorok hodolata

A pásztorok látogatása (Lk 2,15-20)

„És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: »Menjünk át Betlehembe, és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk.« Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elhíresztelték azt, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében. A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak úgy, ahogy megmondták nekik.”


 

Felhasznált irodalom:

DIÓS István (szerk): Magyar Katolikus Lexikon
GÁRDONYI Máté: Bevezetés a Katolikus Egyház történetébe, Jel, Budapest, 2012
HEIDL György – RAFFAY Endre – TÜSKÉS Anna (szerk.): Echo simul una et quina. Tanulmányok a pécsi székesegyházról. Kronosz, Pécs, 2017
KARRIS, Robert J.: Lukács evangéliuma, In: Jeromos bibliakommentár, Letöltve
PETROVICH Ede: Pécsi székesegyház. Pécs, 1956
TÓTH Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban, In: Pannonia Regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1994, Letöltve

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség