Közel harminc hitoktató vett részt február 13-án azon a módszertani továbbképzésen, amelyet a Pécsi Egyházmegye hitoktatási irodája szervezett.

Két mese segítségével dolgozták fel a résztvevők a böjt témakörét a Magtár Látogatóközpontban február 13-án. A mesék középpontjában a teremtett világ szépsége, Isten végtelen emberszeretete, az ember kicsisége, törékenysége állt. A gyermekek életkorának megfelelő történetek, szimbólumok segítenek a mesén keresztül belépni a böjtbe, megragadni ennek a kiemelt időszaknak a lényegét.

hitoktatok kepzese web 20190213 12

A módszertani továbbképzést Sipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Pedagógia-Kateketika Tanszékének oktatója vezette, aki a böjt témakörének feldolgozását Franz Kett német pedagógus padlóképes módszerén keresztül mutatta be. Az alapelveket Kett az emberkép kapcsán felmerülő kérdésekből határozta meg, így többek között fontos szerepet kap az egységesség, a megtapasztalás és az aktív részvétel. Alapvetően az asszociálás és a képzetalkotás területei kerülnek előtérbe, a résztvevők ennek segítségével tudnak azonosulni más karakterekkel és helyzetekkel. Az egységes, értelemorientált pedagógia a közösségi létre, az élet értelmességének felfedezésére, a szépség iránti igény megélésére nevel. A leglátványosabb elem a foglalkozás során készülő padlókép, amely a közös alkotás örömére, a közösen választott célra irányítja a figyelmet, és lehetőséget ad az elmélyült munkára.

hitoktatok kepzese web 20190213 18

A módszer bármilyen korosztálynál és bármilyen témával kapcsolatban alkalmazható. Az eszközök egyszerűen beszerezhetők, otthon is előkészíthetők, a gyermeki kreativitás pedig izgalmassá és látványossá teszi a foglalkozásokat.
A képzés márciusban folytatódik, a téma a húsvét lesz.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 október
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 21. - 2020. 10. 31.
Földünkért Világnap (Caring for the Earth):

2020. 10. 21. - 2020. 10. 21.
Igazgatói továbbképzés-közoktatás:
Mohács
2020. 10. 21. - 2020. 10. 21.
Kiállítás megnyitó – Pálosan szép az élet - Pálos rendtörténeti kiállítás:
Dóm tér
2020. 10. 21. - 2020. 10. 21.
Liturgikus vezetés - Katolikus Kulturális Hetek:
Székesegyház
2020. 10. 23. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi