2019. március 15-16-án a „Jöjj, kövess engem!” elnevezésű hitoktatási módszerről tartottak továbbképzést Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban, ahová az ország több egyházmegyéjéből érkeztek katekéták, összesen mintegy 120 fő.

A Notre-Dame de Vie (Életadó Boldogasszony) kármelita világi intézmény négy meghívott képviselője és Csillag Éva Mária, budapesti hitoktató osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel. A képzés során tolmácsok segítették a teljes megértést.

A hétvége mottóját Lukács evangéliumának sorai adták: „Boldogok, akik Isten szavát meghallgatják és tettekre is váltják.”. A képzés célja az volt, hogy a hitoktatók számára betekintést engedjen a módszer alapjául szolgáló kármelita lelkiségbe. Udvardy György pécsi megyéspüspök, aki folyamatos jelenlétével erősítette a kétnapos együttgondolkodást, köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy módszerről: olyan modellt ismerhetnek meg a résztvevők, amely Isten állandó és imádságos szemléséből forrásozik. Hitünk misztériumának teljes megismerése és kimerítése nem lehetséges, abba csak belépni lehet. Erre hív minket a Szentháromság Istene, és erre ad példát Mária, Isten Igéjének helye, hűségének képviselője.

francia iskolanoverek DSF3117

A modell titkába Anna-Marie Le Bourhis, kármelita nővér vezette be a hitoktatókat, ő számolt be a rend közel 50 éves tapasztalatairól. A hitre nevelésben már a kezdetektől fogva a szívet helyezték a középpontba. A gyermekek intellektusa helyett a szívükhöz akartak szólni úgy, hogy folyamatosan alkalmazkodva hozzájuk, az ő növekedésüknek megfelelően haladtak katekétáik is az imádság iskolájában. Mindennek alapja az a megfontolás, hogy a katekézis célja végső soron közösségbe, intimitásba kerülni Jézus Krisztussal, aki képes elvezetni az Atya szeretetéhez a Szentlélekben, és megadja a Szentháromság életében való részesedést. A francia szerzetesnővér hangsúlyozta, hogy nincs hitoktatás és evangelizáció Isten tevékenysége nélkül: be kell iratkozni a Szentlélek iskolájába Máriával, és alkalmassá kell tenni a hitre nevelés atmoszféráját a befogadásra. Isten pedagógiáját követve lényeges visszatérni a Szentírás forrásához, ugyanis Isten Igéje tud erőt és hatalmat adni, és megtanítani bennünket Jézus szemszögéből szemlélni a történteket. Be kell vezetni a gyermekeket az Istennel való szeretetteljes dialógusba az ima által, és megnyitni őket a Szentlélek ajándékainak befogadására. Ez az a folyamat, ami képes megváltoztatni őket, és így az Atya szeretetének tanúivá tudnak válni.

francia iskolanoverek DSF3129

A két nap alatt a hitoktatók életkori szakaszok szerinti műhelyfoglalkozásokon vettek részt, amelyek során a gyakorlatban is megtapasztalhatták a szívtől szívig jutó katekézis csodáját. A modell eszköztárának részét képezik faállványok és egyszerű, igényes kivitelezésű sziluettek is, amelyek a mélyebb megértést szolgálják, életkornak megfelelően. Ezek segítségével tekinthettek meg több foglalkozást is a katekéták a kármelita nővérek vezetésével.

Csillag Éva Mária hitoktató hazai tapasztalatainak megosztása zárta a továbbképzést. Szavain keresztül megelevenedett a több mint 20 éves múlt, és felcsillant a folytatás reménye, egyre több hitoktató bevonásával, akik azáltal, hogy megtapasztalják a kármel lelkiség magját, képessé válnak a modell elsajátításra és továbbadására.

Fotó: Harasztovics Arnold

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2022. 08. 08. - 2022. 08. 12.
Nagyboldogasszony főbúcsú - Ünnepi szentmise:
Máriagyűd -
2022. 08. 14. -
Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség