Különleges, mély szimbolikus jelentést hordozó szertartáson vehetnek részt a hívek a nagyhéten a székesegyházban. A sötétzsolozsma a történelem legnagyobb eseményének megértését, a húsvét misztériumának átélését segíti.

A hagyomány szerint a húsvétot megelőző három napban hangzottak el Jeremiás próféta siralmai, ezeket a sorokat imádkozzák a hívek nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton a sötétzsolozsmában. Az elnevezés onnan ered, hogy a X. századig éjszaka végezték, illetve, hogy mire az imádságot befejezik, a templomban egy kivételével minden gyertyát eloltanak, ez adja a szertartás különlegességét és mély szimbolikus jelentését. A háromszögletű gyertyatartón lévő 14 színes és egy fehér gyertya közül az imádságban szereplő minden egyes zsoltár és ének után eloltanak egy-egy színes gyertyát, így a végén csak a háromszög csúcsán álló fehér gyertya marad égve.

sotetzsolozsma 20150401 31

Az utolsó zsoltár végeztével ezt az égő gyertyát az oltár mögé viszik és elrejtik. Végül a bűnbánati zsoltár eléneklése után előhozzák, a gyertyatartóra helyezik, majd a diakónus látványosan félbetör egy barkaágat. Az egész szertartás mély szimbolikus jelentéssel bír. A kioltott gyertyák jelképezik Krisztus tanítványait, akik szenvedésekor elhagyták őt. A barkaág megtörése Krisztus szenvedéseinek megkezdésére utal. Az égve maradt gyertya Krisztus jelképe, aki meghalt a kereszten, de a halál nem uralkodott rajta, hiszen ragyogó fényben feltámadt.

sotetzsolozsma 20150401 18

A Pécsi Székesegyházban a sötétzsolozsmát április 19-én, nagypénteken és április 20-án, nagyszombaton 8.30-kor végezik a Corpus Christi kápolnában. A nagycsütörtök délelőtti olajszentelési szentmise miatt a nagycsütörtöki imaórát elővételezve, nagyszerda este, április17-én 20.00 órakor tartják meg a székesegyház szentélyében a papnövendékek és a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa szolgálatával.

Fotó: Loósz Róbert

2019 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Papszülők találkozója:
Pécs
2019. 05. 22. -
Szabadegyetem | Teológiai erények:
Magtár Látogatóközpont
2019. 05. 22. -
Máriagyűd | Elsőáldozók találkozója:
Máriagyűd
2019. 05. 25. - 2019. 05. 25.
Püspöki katekézis:
Pécsi Székesegyház, Dóm Kőtár
2019. 05. 30. -
Magtár Kávézó | Filmvetítés szabad ég alatt:
Püspöki Magtár Kávézó
2019. 05. 31. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi