Elhunyt püspökeire emlékezik április 12-én a Pécsi Egyházmegye. Az emléknapon 18.00 órától ünnepi szentmise lesz a székesegyházban, előtte rendhagyó idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők.

elhunyt pusp mise web 20180412 35

Minden évben április 12-én, Cserháti József egykori főpásztor halálának napján emlékeznek meg a hívek a Pécsi Egyházmegye korábbi püspökeinek életművéről.

„Az Isten nem fél kiválasztani az embereket: apostolokká teszi őket egyházában és rájuk bízza a legnagyobb titkot, az Atya ismeretét. És teszi ezt minden kulturális, társadalmi környezetben, ma is. Isten nem fél attól, hogy egy kultúra leszűkíti az isteni végtelenséget, nem fél attól, hogy félreértik, hogy töredékesen ismerik meg, nem fél az emberi szavaktól, az emberi kapcsolatoktól. Kiválaszt embereket, akikre teljes egészében rábízza magát. Ők a püspökök, Isten emberei, akik oszlopként állnak egyházában.” – fogalmazott Udvardy György a tavalyi emléknap szentmiséjén.

Idén április 12-én a Pécsi Püspökség turisztikai munkatársai 16.30 órától várják az érdeklődőket, hogy tematikus idegenvezetés keretében ismertessék az egykori püspökök életét, munkásságát, megtekinthessék sírboltjaikat az év többi napján nem látogatható püspöki kriptában. Majd a 18.00 órakor kezdődő szentmisén, amelyet Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök mutat be, a hívek együtt emlékeznek és adnak hálát az Egyházmegye minden egykori főpásztorának életművéért.

Az idegenvezetés 2019. április 12-én 16:30-kor kezdődik.

Időtartama: kb. 70 perc
Találkozási pont: Pécsi Székesegyház, nyugati bejárat
Az idegenvezetésen a maximális létszáma: 30 fő, a részvétel regisztrációhoz kötött.
Belépőjegy ára: 1900Ft/fő, a Székesegyház belépőjegyének ára. Az idegenvezetésnek külön díja nincs. A belépőjegy megváltására a program előtt, a Székesegyház infópontján van lehetőség.

További információ:
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 30 373 8900

 Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség