Április 6-án tartotta pedagógusnapját a Pécsi Egyházmegye. Az évente, hagyományosan áprilisban szervezett találkozón idén is több mint 300 pedagógus vett részt.

A pedagógusnap a korábbi évekhez hasonlóan idén is szentmisével kezdődött a székesegyházban. Udvardy György pécsi megyéspüspök megköszönte a pedagógusok munkáját és szolgálatát, valamint arra bíztatta őket, hogy Jézus tanítványainak a lelkületével és figyelmével legyenek jelen diákjaik körében. A gesztusaink, a létünk nevelő hatással bír - fejtette ki a főpásztor, majd hozzátette: „Krisztusra akarunk figyelni, az élet teljességére. Nem elégedhetünk meg kisebbel, kevesebbel, szavaink nem szólhatnak másról, mint az élet teljességéről. Gesztusaink nem lehetnek értelmezhetőek, csak abban a Krisztusban, aki az élet teljességével ajándékoz meg bennünket és erre a hívja a növendékeinket is.”

pedagogus nap web 20190406 2

A szentmisét követően átadták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Gellért-díjat, valamint az Udvardy György pécsi megyéspüspök által alapított Szepesy Ignác-díjat.

A kiemelkedő pedagógiai munka elismeréseként a Szent Gellért-díjat idén Somogyiné Kleisz Hedvig, a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Ferenc Katolikus Tagóvodájának óvodapedagógusa vehette át.

pedagogus nap web 20190406 59

A kiemelkedő pedagógiai munka, szakmai felkészültség, az oktatásban elért eredmények elismeréseként Szepesy Ignác pedagógus életmű díjat kapott Czimmer Tamás, a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője, valamint Kutnyák Judit, a Szent Mór Iskolaközpont tanítója.

pedagogus nap web 20190406 48

A Pécsi Egyházmegye Figyelj Rám! című pedagógiai folyóiratában megjelenő publikációiért elismerő oklevelet kapott Fodor Gabriella és Sersli Rózsa (Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium) Gyöngyösi István és Helstáb Ákos (Szent Mór Iskolaközpont), valamint Török Lászlóné (Szent Jószef Iskolaközpont).

Az ünnepi program a PTE Műszaki és Informatikai Karának aulájában folytatódott, ahol a siklósi Szent lmre Katolikus Általános lskola néptáncosai, valamint a Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói léptek színpadra. Tóth László Ákos, az Egyházmegye közoktatási főmunkatársa és Udvardy György megyéspüspök is köszöntötte a pedagógusokat, végül pedig Török Csaba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára tartott előadást Változás a közoktatásban címmel.

pedagogus nap web 20190406 97 

A Pécs Egyházmegye 2019-ben is meghirdette a hitoktatásban résztvevő gyermekek számára képzőművészeti pályázatát. A Pályázat mottója idén János evangéliumának egy mondata volt: Arról tudják meg rólatok, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,35) az alkotások témájaként pedig az eucharisztiát, az egyház életének forrását, valamint a közösséget, mint a krisztusi szeretet jelét határozták meg a pályázat kiírói. A pályamunkákban megjelentek a gyerekek életének részét képező közösségek, amelyek Krisztus-központúak, eucharisztikusak, ahol tetten érhető az elfogadó, befogadó szeretet, a barátság, az evangelizációs lelkület. Az alkotásokban megelevenedett a család, a plébániai közösség, iskolai osztályközösségek élete. A képzőművészeti díjakat szintén az április 6-i pedagógusnapon adták át. A kiállított és díjazott pályamunkák megtekinthetők egy éven át a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola első emeleti galériájában (Pécs, Hunyadi út 11).

Díjazottak

Óvodás kategóriában: 

  • Gáspár Anna Veronika, Levendula csoport, Szent Mór Iskolaközpont, Szent Mór Katolikus Tagovodája. Felkészítő Vasné Riba Enikő és Viola-Kővári Katalin.
  • Sárkány Gabriella, Levendula csoport, Szent Mór Iskolaközpont, Szent Mór Katolikus Tagovodája. Felkészítő Vasné Riba Enikő és Viola-Kővári Katalin.
  • Jéhl Noémi nagycsoport, Erdősmecskei Óvoda, felkészítő Csibi Zoltánna és Sigrayné Schmit Marianna.
  • Trikl Hanna középsős, Erdősmecskei Óvoda, felkészítő Csibi Zoltánna és Sigrayné Schmit Marianna.
  • Somogyi Noémi, tulipán csoport, Komlói Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskola, Szent Bernadett Tagovodája. Felkészítő Kalmárné Nemes Tímea és Schalpha Anett.

Csoportos díj:
Halacska csoport, Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola, Szent Ferenc Tagóvoda. Felkészítő Rónai Vilmosné.

Alsó tagozat:

  • Kelemen István Ferenc a Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 4. b osztályos tanulója. A felkészítő Nyisztor Ákos.
  • Gyömörei Janka PPHF Szent Mária Magdolna Gyakorló Általános Iskola első osztályos tanulója. Felkészítő Varró Borbála és Siposné Antal Tímea.
  • Varró András PPHF Szent Mária Magdolna Gyakorló Általános Iskola első osztályos tanulója. Felkészítő Varró Borbála és Siposné Antal Tímea.
  • Lovász Luca Mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola negyedik osztályos tanulója. Felkészítő Langó Gizella és Kresz-Gundrum Ágota.
  • Kutasi Barna Park Utcai Általános Iskola, 2. C osztályos tanulója. Felkészítő Magyarné Manga Anett és Kalász András.
  • Palkó Villő 2. osztályos Mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola negyedik osztályos tanulója. Felkészítő Langó Gizella és Kispál Anita.

Felső tagozat:

  • Várda Dorka PPHF Szent Mária Magdolna Gyakorló Általános Iskola ötödik osztályos tanulója. Felkészítő Varró Borbála és Siposné Antal Tímea.
  • Völgyi Bercel PPHF Szent Mária Magdolna Gyakorló Általános Iskola hetedik osztályos tanulója. Felkészítő Varró Borbála és Siposné Antal Tímea.

Csoportos díj:

  • 6. C osztály, 6. A osztály, 5. A osztály a Park Utcai Katolikus Általános Iskolából. Felkészítő: Magyarné Manga Anett és Kalász András.

Felkészítői díjat kaptak évek óta a színvonalas és igényes gyerekmunkák beküldése után Varró Borbála, Magyarné Manga Anett, Langó Gizella és Vasné Riba Enikő, Viola-Kővári Katalin.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség