2019. május 4-én az Eucharisztia jegyében találkoztak a hitoktatók egymással a Magtár Látogatóközpontban. A képzés célja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés erősítése, valamint a szeptembertől bevezetésre kerülő, katekumenális szemléletű szentségfelkészítés folyamatában a szülői találkozók témáinak és módjának megismerése volt.

190504 pem hitoktatoi kepzes eucharisztia 01

A közel 80 résztvevő hitoktató részletes áttekintést kapott az elmúlt és az elkövetkező évek eucharisztikus programjáról. A képzést Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs vezette. A találkozás keretét az imádság adta, a Szentlélek bölcsességét és erejét kérték a katekéták munkájukra és az előttük álló folyamatokra, valamint a közelgő Kongresszusra.

nek2020 segedanyag 4x3

Az egyházmegyében 2017 óta folyik a közös felkészülés a 2020-as eseményre: azon túl, hogy a hitoktatók rendszeres és fakultatív továbbképzései ennek jegyében kerülnek lebonyolításra, már második éve ez adja témáját az egyházmegyei rajzversenynek, országos internetes hittanverseny fordulóinak, valamint az egyházmegyei szintű hittanos vetélkedőnek. Mostanra a közös, ünnepi elsőáldozás került első helyre a meghirdetett programok közül, amellyel kapcsolatban feltehették a hitoktatók kérdéseiket és információhoz juthattak. Az elkövetkező időszak feladata marad továbbra is a szülők, szentségfelvételre készülő gyermekek buzdítása, valamint a tényleges, egyházmegyei szintű szervezési munkálatok megkezdése.

nek2020 segedanyag 01 4x3

A területi koordinátorok előzetes munkájának köszönhetően a hitoktatók megismerhették azokat az órajavaslatokat, melyek ősszel és tavasszal egy-egy tematikus hónap témáját adják majd a hit- és erkölcstan és a fakultatív hittanóráknak mind az állami, mind a katolikus intézményekben. Míg az október az Oltáriszentséggel, szentmisével, azok hőseivel foglalkozik majd, tavasszal az irgalmasság, böjt, bűnbánat mentén kerül előtérbe az Eucharisztia témája. Az elkészült anyagok több módszertani megoldást is adnak, emellett ajánlott irodalmakkal segítik a felkészülést, és hangsúlyt fektetnek a megfelelő imádság kiválasztására és elhelyezésére, valamint a hallottak heti gyakorlatokban történő elmélyítésére is a foglalkozások során.

A képzésen szó esett a következő tanévtől bevezetésre kerülő katekumenális jellegű szentségfelkészítésről is, Fogassy Judit nővér módszertani ajánlásainak nyomán. Ennek megszervezése, a gyermekek plébániához kapcsolása, valamint a szülői találkozók körvonalazása került előtérben a délelőtt második felében. Az egyházmegye hitoktatói számára július 1-5. között képzés is indul annak érdekében, hogy az elméleti alapok megszerzésén túl minél több élő tapasztalatot tudjanak megszerezni azon plébániák képviselőitől, ahol már gyakorlata van ennek.

Nagy hangsúlyt kapott a papi és szerzetesi hivatásokért való imádság beiktatás is a hittanórákba, valamint a május 11-i egyházmegyei zarándoklatra történő felkészülés.

Az együttlétet dr. Udvardy György püspök atya által a hitoktatóknak ajándékozott Eucharistia című társasjátékok kiosztása, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülés idei ötletfüzeteinek pótló szétosztása zárta.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség