Az üldözött keresztényekért ajánlották fel a mintegy 25 kilométeres zarándoklatot a pécsi egyházmegye hívei. Szombaton hajnalban közel kettőezerkétszázan keltek útra a megyéspüspök vezetésével, hogy Pécsről Máriagyűdre gyalog tegyék meg az imádsággal, elmélkedéssel vezetett utat.

 

A zarándoklatot 2009-ben szervezték meg először, akkor a Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékeztek. Idén 11-ik alkalommal tették meg a hívek a mintegy 25 kilométeres utat. Idén az egyéni szándékok mellett az üldözött keresztényekért ajánlották fel útjukat, amelyet idén is Udvardy György katolikus megyéspüspök vezetett. A főpásztor az út kezdetén arra emlékeztetett, hogy az idei zarándokutat a hitükért üldözést szenvedett keresztény testvéreikért ajánlották fel, akiknek a templomba járás nem csak rítus, hanem mélységes tanúságtétel bátorságukról is.

zarandoklat mariagyud web 20190511 106

A gyalog útra kelők mellett a hagyományokhoz híven egy kisebb csoport kerékpárral teljesítette az utat. Ők a székesegyháztól indultak, és a gyalogos zarándokokkal közel egyszerre érkeztek a máriagyűdi kegytemplomhoz. Nyúl Viktor pasztorális helynök atya szép élményként tekint a zarándoklatra. Mint mondta, a zarándoklattal útra keltek, hogy találkozzanak egymással és az Úr Jézussal. Azt az örömet akarták közösen megünnepelni, hogy a remény nem csal meg, mert Isten szeretete kiárad a szívünkben a Szentlélek által – idézte a helynök az egyházmegye idei mottóját.

zarandoklat mariagyud web 20190511 184

A zarándoklat imádságos elcsendesülésében megtapasztalt nehézségek a bizalom és a hit megerősítésére is vezetik a híveket. Ezeket az áldozatokat idén kiemelten az üldözött keresztényekért ajánlották fel a hívek. Udvardy György pécsi megyéspüspök azért tartja kiemelten fontosnak az értük való imádságot, mert az egyházban egymás testvérei vagyunk. „Az a tény, hogy távol vannak, nem látjuk az ő közvetlen szenvedésüket, ez még nem jogosít fel bennünket arra, hogy ne imádkozzunk érettük, ne hordozzuk a Krisztus misztikus teste képe alapján az ő szenvedéseiket, ne ajánljuk fel nekik a magunk imáit vagy éppen a szenvedéseit. Ugyanakkor figyelmeztet ez bennünket arra is, a Krisztushoz való tartozás, az teljes Krisztushoz való tartozást jelent. Vagyis a szenvedésben is egyek vagyunk Krisztussal. Miközben próbáljuk a világot úgy berendezni, hogy a szenvedés az igazságtalanság ne történjen meg. Ha megtörténik, akkor Krisztus szenvedésének a mintájára elfogadjuk azt és hisszük, hogy a kegyelem rendjében ajándék származik belőle. Szeretnénk ebben a zarándoklatban azt az érzékenységet is erősíteni, hogy közvetlen környezetünkben is látsszanak azok a jelek, amelyek épp, az igazságtalanság, épp a szolidaritás hiánya okán vagy az emberkép letorzulása okán bizony olyan döntésekre vezetnek csoportokat, embereket, amelyek nem az embernek megfelelőek.”- mondta a főpásztor.

A zarándoklat a szabadtéri oltárnál bemutatott püspöki szentmisével zárult.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

2019 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:

2019. 09. 19. - 2019. 09. 22.
Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Magtár Látogatóközpont
2019. 09. 21. - 2019. 09. 21.
Püspöki katekézis:
Dóm Kőtár
2019. 09. 26. -
KATTÁRS:
Pécs, Széchenyi tér és környéke
2019. 09. 27. - 2019. 09. 29.
Közösségek Ünnepe:
Pécs, Dóm tér
2019. 09. 28. - 2019. 09. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi