A Zene, film, színház programsorozat keretében augusztus 2-án 20.00 órától a Janus Egyetemi Színház, Pilinszky János műveit eleveníti meg a püspöki Magtár Kávézó teraszán.

„Maga a tér, de elsősorban ezzel összefüggésben a Püspöki Magtár Kávézóba, nyár este kultúrát keresni járók egyáltalán nem átlagos elvárásai komoly próba elé állítják a fellépőket. Legyenek egyszerre szórakoztatóak és elvontak, adjanak komoly gondolatokat, de ne feledjék a nyarat, legyen a szerző különleges, de azért klasszikus… Pilinszky komoly, kellően éteri, igazi klasszikus, az itt látható meséje szépséges, sorainak zeneisége különleges. A rímek és lendületek ritmikája egyaránt szórakoztató, a téma kellően elvont, és mivel nem is hosszú, még egy kis sétával és beszélgetéssel is kényelmesen belefér egy nyári estébe. A fellépő művészek közül Tóth Benedek Ernő az ország egyik legjobb versmondója, Szabó Márk pedig a város egyik leginkább reflexív színésze, és/!!!/ mindketten kiváló zenészek. Használni fogják tehetségüket! Az ég és föld gyermeke majdnem ismert szöveg, nincsen benne semmi sem, amit ne tudnánk, vagy ne ismernénk, vagy ne hallottunk már valahol. Mégis… Az ég és föld gyermeke majdnem teljesen ismeretlen, mert minden tudásunknál szebb és bonyolultabb. Negyven perc, annak is a fele zene, egy dob és egy basszus…” – véli Tóth András Ernő.

jesz

Az eseményen való részvétel ingyenes, a helyek száma korlátozott ezért a székeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni. Eső esetén az előadás a Magtár Kávézóban kerül megrendezésre.
Helyszín: Püspöki Magtár Kávézó (7621 Pécs, Dóm tér 6.)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség