Mária könnye, Mária tövis, Mária rózsája, Mária cipellője, Mária virága, máriafű, Mária tenyere, Márialevél, Mária ágyszalmája, Máriavirág, Boldogasszony papucsa: hogy csak néhány virágot említsek, amelyek Szűz Mária nevét viselik. Azért nevezték el ezeket a virágokat eleink Szűz Máriáról, mert ezek között a virágok között éltek, jártak-keltek, és hogy hogy nem, de Ő jutott róluk az eszükbe.
Nekünk talán az autónkat, mobilunkat, szemüvegünket kéne elnevezni Szűz Máriáról. Persze, csak akkor, ha van autónk, mobilunk, szemüvegünk. És csak akkor, ha éppen ezekről eszünkbe jut a Szűzanya.
Merthogy ez a titok nyitja. Meglátom-e a szépet és vajon eszembe jut-e róla az, akit szeretek? Elgondolkodtató. Mert persze, hogy szeretem az Istent, persze, hogy eszembe jut Ő sok mindenről, imádkozom is, hálát adok esténként, na de a Szűzanya? Ő hol van ebben?
A régi ember számára Isten az Egészen Más volt, akitől függ a létünk, de akit azért csak úgy megszólítani, elmondani Neki a gondolatainkat, nem igazán ment. Ezért fordult a szentekhez a középkorban, és Szűz Máriához különösen nagy bizalommal az újkorban, mert a szentek és különösképpen Szűz Mária, mégiscsak jobban érti a mi közvetlen élethelyzetünket.
Bla-bla… nekem már erre nincs szükségem, mondhatnák sokan közülünk. Mi bátrak vagyunk, elmondjuk Jézusnak, amit akarunk, és kész. Jó, de akkor miért nem megyek el egyedül koncertre? Miért nem megyek buliba, csak akkor, ha tudom, hogy lesznek ott ismerősök is? Úgy tűnik, hogy még ha felvágott is a nyelvem, azért nagyon is szükségem van közvetítőkre, barátokra és barátnőkre, ahhoz, hogy élményeket éljek át. Talán csak az a különbség köztem és a korábban élt keresztények között, hogy én nem hívom meg Jézust a saját életembe, a koncertre, a buliba, moziba vagy vacsorára. És még ha ezt el is képzelem, hogy ledöbbennék, ha Jézus azt mondaná, „Bocsi, nem baj, ha jön velem anyám, meg az apostolaim?”, mint a kánai menyegzőre? A régi embernek ez természetes volt. Kitett egy szentképet, és vele volt, akit a kép ábrázolt: Jézus, Mária, a szentek mindenben, amit csinált.
Ma, amikor folyamatosan küldözgetjük a szelfiket egymásnak a média-megosztókon, vajon felvesszük-e Jézust és Szűz Máriát az ismerősök közé? Adunk esélyt, hogy lájkolják a fotómat? Ja, bocs, tényleg, ők más platformon elérhetők. Na és? Azon is megpróbálhatnám, nem?
Ha elkezdeném megosztani a zsizsgésemet Szűz Máriával, azt hiszem, lenne pár találó kérdése, megjegyzése. És minél többet találkoznánk így – mintegy a „hivatalos” imaidőn kívül – annál több mindenről Ő jutna eszembe, a szavai, a vidámsága, mint ahogy a régi idők katolikusainak eszébe jutott. És akkor lehet, hogy a szemüvegemet Boldogasszony szemüvegének, az autónkat Mária taxinak, a mobilomat Mária-ablaknak hívnám, csak úgy, mert megláttam benne valami szépet, és eszembe jutott róla az, akit szeretek.
Rosner Zsolt magyarszéki plébános
