„Teréz anya odahajolt a kimerült, az út szélén meghalni hagyott emberek fölé, elismerve méltóságukat, amelyet Isten adott. Számára az irgalmasság az a “só” volt, amely megízesítette minden tettét, és az a „fény”, amely beragyogta mindazok sötétségét, akiknek már könnyük sem maradt, hogy megsirassák szegénységüket és szenvedésüket.” - fogalmazott Ferenc pápa.
Emléknapján közzétesszük Ferenc pápa homíliájának részleteit a 2016. szeptember 4-én tartott szentté avatási szentmiséről:
„Ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? ” (Bölcs 9,13). A Bölcsesség könyvének ez a kérdése, úgy állítja elénk az életünket, mint egy misztériumot, amelynek értelmezési kulcsa nincs a birtokunkban. Nekünk az a feladatunk, hogy megértsük Isten meghívását, és ezt követően befogadjuk az ő akaratát. Ám hogy késlekedés nélkül befogadhassuk azt, kérdezzük meg magunktól: Mi az Isten akarata az én életemben?
A próféták számos alkalommal meghirdetik, mi kedves az Úrnak. Üzenetük csodálatos szintézisre jut el a következő mondatban: “Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Oz 6,6; Mt 9,13). Az irgalmasság minden cselekedete kedves Istennek, mert a testvérben, akinek segítünk, felismerjük annak az Istennek az arcát, akit senki nem láthat (vö. Jn 1,18). Ahányszor csak odafordulunk testvéreink szükségletei felé, Jézusnak adtunk enni és inni; Istennek a Fiát ruháztuk fel, támogattuk és látogattuk meg (vö. Mt 25,40). Végeredményben Krisztus testét érintettük – fűzte hozzá a pápa.
Arra nyertünk tehát meghívást, hogy konkrétan valósítsuk meg azt, amiért fohászkodunk az imában és amit megvallunk a hitünkben. A szeretetnek nincs alternatívája: mindazok, akik testvéreik szolgálatára szentelik magukat, azok szeretik Istent (vö.1Jn 3,16-18; Jak 2,14-18), még ha nem is tudnak róla. A keresztény élet mindazonáltal nem egyszerű segítség, amelyet a szükség idején nyújtunk. Ha így lenne, akkor bizonnyal az emberi szolidaritás szép érzése lenne, ami közvetlen jótéteményt vált ki, ám terméketlen is lenne, mivel nincsenek gyökerei. Az Úr által kért elköteleződés ezzel szemben a szeretetre szóló meghívás, amelynek révén Krisztus minden tanítványa a szolgálatra szenteli oda a saját életét, hogy minden nap növekedjék a szeretetben.
Az önkéntesek tömege az a sokaság, amely követi a Mestert, s amely láthatóvá teszi az Ő minden ember iránti konkrét szeretetét. Elismétlem nektek Pál apostol szavait: „Nagy örömömre és vigasztalásomra szolgált a szereteted, mert a szentek szíve enyhülést talált benne.” (Filem 7). Hány szívet vigasztalnak meg az önkéntesek! Hány karnak nyújtanak támaszt; mennyi könnyet szárítanak fel; mennyi szeretetet árasztanak ki a rejtett, alázatos és érdekektől mentes szolgálatban! Ez a dicséretes szolgálat hangot ad a hitnek, és kifejezésre juttatja az Atya irgalmasságát, amely közel lép mindazokhoz, akik szükséget szenvednek.
Meghívást kaptunk, hogy felismerjük az isteni Mestert a legszegényebben, s a szolgálatára álljunk. Mindnyájan elmondhatjuk: „Ahogyan az Úr találkozott velem és fölém hajolt a szükség idején, úgy én is találkozom Vele és odahajolok mindazok fölé, akik elvesztették a hitüket, vagy úgy élnek, mintha Isten nem létezne, a fiatalok fölé, akiknek nincsenek értékeik és eszményeik, a válságokban lévő családok fölé, a betegek és bebörtönzöttek fölé, a menekültek és az elvándorlók fölé, a gyöngék és a testben-lélekben védtelenek fölé, a magukra hagyott gyermekek fölé, de az egyedül hagyott idősek fölé is. Akárhol is van egy a felálláshoz segítséget kérő, kinyújtott kéz, ott nekünk is jelen kell lennünk, ott jelen kell lennie a támogató és reményt adó egyháznak.
Példaként előttünk áll Teréz anya, aki egész létezésével az isteni irgalmasság nagylelkű szétosztója volt. Mindenkinek a szolgálatára állt az emberi élet befogadása és megvédelmezése által, legyen szó a meg nem született, vagy a magára hagyott és kiselejtezett életről. Elkötelezte magát az élet védelmére, szüntelenül hirdetve, hogy „aki még nem született meg, az a leggyengébb, a legkisebb, a legkiszolgáltatottabb”. Felemelte hangját a világ hatalmasai előtt, hogy ismerjék be vétkességüket az általuk teremtett szegénység bűneivel szemben. A városok és az emberi létezés perifériáin folytatott missziója úgy áll ma is előttünk, mint Isten legszegényebbekhez való közelségének beszédes tanúságtétele a szegények körében. Ma rábízom ennek a nőnek és apácának az emblematikus alakját az önkéntesség világára: ő legyen életszentségetek példája! Arra gondolok, hogy nehézségünk támad Szent Teréz megnevezésével: életszentsége olyan közel van hozzánk, annyira gyöngéd és termékeny, önkéntelenül is továbbra is Teréz anyának fogjuk hívni.
Az irgalmasságnak ez a fáradhatatlan munkatársa segítsen nekünk, annak mind jobb megértésében, hogy cselekvésünk egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet, amely nem ismer semmiféle ideológiát vagy megkötözöttséget, és nyelvre, kultúrára, fajra vagy vallásra való tekintet nélkül kiárad mindenki felé. Teréz anya szerette ezt mondani: „Lehet, hogy nem beszélem a nyelvüket, de tudok nevetni”. Hordozzuk szívünkben az ő nevetését, és ajándékozzuk oda mindenkinek, akivel találkozunk utunk során, különösen azoknak, akik szenvednek. Így feltárjuk az öröm és a reménység távlatait a népes, reményét vesztett, megértésre és gyöngédségre szoruló emberiségnek."
Forrás: BonumTV
