Október 10-én az egyházmegye gyalogos zarándoklatainak szervezőit a Püspöki Palotában látta vendégül Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó. Hagyományosan idén is az egyházmegye két jelentős búcsújáró helyéről, Máriagyűdről és Bátáról érkeztek a vendégek, ahova évente együtt zarándokolunk a hívekkel.

A fogadás a főpásztor nyitóbeszédével kezdődött, majd a résztvevők felszólalásával folytatódott. A találkozó több volt, mint az idei zarándokutak felidézése, számos hasznos tapasztalat cserélt gazdát. Mindenki más-más észrevételt osztott meg a társaival, abban azonban egyetértés volt, hogy a két kegyhely különös jelentőséggel bír, és nagy öröm, hogy évről évre több ezer hívő zarándokolhat és ünnepelhet együtt Máriagyűdön, valamint Bátán.

A szervezők örömmel nyugtázták, hogy évről évre gördülékenyebben megy az együttműködés. Külön értékelték, hogy a rendelkezésre álló eszközök és az infrastruktúra folyamatosan fejlődött az elmúlt időszakban.

A kiértékelés és a megosztás vacsorával zárult a Püspöki Palota konferenciatermében.

Fotók: Harasztovics Arnold
További fotói a Facebook oldalon.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 november
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

A Bazilika felszentelésének évfordulója:
Máriagyűd -
2020. 11. 29. - 2020. 11. 29.
Tematikus roráté-szentmisék a Pécsi Székesegyházban:
Pécsi Székesegyház -
2020. 11. 30. - 2020. 12. 05.
A Békéért Bebörtönzöttek Nemzetközi Napja:
-
2020. 12. 01. - 2020. 12. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 03. -
Tematikus roráté-szentmisék a Pécsi Székesegyházban:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 07. - 2020. 12. 13.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi