Sok gondolkodnivaló, számos lelkipásztori munkatárs, egy cél és egy misszió. Tömören ezek a szavak jellemzik az őszi találkozót, mely főleg a kistelepülésekről érkező, segítő szerepet vállaló híveknek szólt.
Szeptember 12-én, szombaton délelőtt Nyúl Viktor pasztorális helynök fogadta a kistelepülési támogatásban részesülő lelkipásztori munkatársakat és a plébániai tanácsosok testületi tagjait a Püspöki Magtár Látogatóközpontban. A résztvevők egytől egyig fontos feladatot látnak el saját falujukban, községükben, van, aki sekrestyésként segíti a helyi közösséget, más testületi tagként, és olyan is, aki számos kis feladatot vállal magára. Nélkülözhetetlen szerepeket betöltő emberekről beszélünk, akinek a szolgálata minden bizonnyal gazdag az örömteli pillanatokban és az áldozatvállasában egyaránt. Így nem kell ecsetelni, miért van szükség olykor arra, hogy megosszák maguk közt a tapasztalataikat, miközben erőt merítenek egymás missziójából, vagy épp a találkozót vezető atya előadásából.
„A szentségek olyan jelek, amelyeket Jézus Krisztus ajándékozott nekünk, hogy közelebb kerüljünk az Úrhoz. A beavatási szentségek: a keresztség, bérmálás, Eucharisztia. A gyógyulás szentségei: a bűnbocsánat, a betegek kenete.” – kezdte a Szentségek III. rész előadását az atya, majd játszi könnyedséggel egy beszélgetéssé, aktív figyelmet igénylő párbeszéddé avanzsálta az előadást - egy kérdéssel bevonta a részvevőket. Egyből kiderült, a hallgatóság közül sokan részesültek a beavatás- és a gyógyulás szentségeiben. Ezt követően a küldetés és közösségi szolgálat szentségeire került a hangsúly: az egyházi rendre és a házasságra. Így azt is megtudtuk, hogy a megjelentek között többségben voltak azok, akik már házasságot kötöttek. Szép volt, ahogy lelkesen emelkedtek magasba a jelentkező karok, ahogy egyik felszólaló követte a másikat, hogy megossza társaival, mikor kötött házasságot a párjával. Ettől a perctől kezdve interaktívvá vált az előadás, ami szemmel láthatóan senkinek sem volt ellenére, sőt, többen kifejtették válaszukat, Viktor atya kérdésére: Mi jut eszünkbe, amikor a >>házasság<< szót halljuk? Természetesen ahány vélemény, annyi definíció született, mégis mindenki megegyezett abban, hogy a házasság nem más, mint egy férfi és egy nő közötti szövetség, életre szóló kötelék. „Gazdag anyanyelvünk is utal rá, hogy a házasság bizony két ember szövetsége. Gondoljunk csak a >>feleség<< szóra. Fele-ség, vagyis a férjnek a fele. Ez kifejezi azt, hogy a nő és a férfi egyenrangú, és egy felbonthatatlan szövetséget alkotnak, amelynek egyik fő feladata az élet továbbadása, mert a házastársaknak megadatik, hogy élet fakadjon kettejükből.” – Mondta a pasztorális helynök, majd Ferenc pápa gondolatait közvetítette, aki három szót emel ki a házasság kapcsán: köszönöm, kérem, bocsánat. „A köszönetnyilvánítás a hála kimutatása, mert az nem magától értetődő, hogy valaki elkészíti az ebédet vagy megmetszi a fát, és így tovább. A másik szó, a kérem, amely a figyelem jele, hiszen, ha azon dolgozunk, hogy boldogabbá tegyük házastársunkat, mi magunk is boldogok leszünk, és így viszont. Végül, a bocsánat kifejezi a megbocsátást, az ugyanis nagy baj, ha a férj, vagy a feleség nem tud bocsánatot kérni- és elfogadni. Ha ezt a három szót gyakrabban használják a házaspárok, akkor biztosan segíteni fog megoldani a problémákat, mert egyik kapcsolat sem terhektől mentes.” A mély gondolatok bizonyára értő hallgatókra találtak. Minden elhangzott mondattal egyre inkább körvonalazódott, hogy nem csupán a kistelepülésekről érkezők és az atya volt jelen ezen a napon, köztünk volt Krisztus is.
A délelőtt második felében az egyházi rend szentsége került főszerepbe. A gondolatébresztő előadás, mint egy színes, interaktív, mégis komoly hittanóra mutatta be a diakónus, a pap, és a püspök feladatát. Az egyházi rend mindhárom fokozata szorosan összekapcsolódik, mindegyiknek fontos szerepe van a közösségben, akárcsak az Úr szolgálatában. „Akkor enyém az életem, ha odaadom valakinek.” – mondta az atya, ezzel párhuzamot vonva a házasság és az egyházi rend között, amelyekben azonos, hogy a felek odaadják magukat valakinek, a férj a feleségnek, a feleség a férjnek, a pap Istennek. Az előadás végén pedig a pasztorális helynök arra kérte a részvevőket; kis csoportokra bontva gondolkozzanak, osszák meg véleményeiket a következő kérdések kapcsán:
Mit teszek azért lelkipásztori munkatársként, hogy segítsem a plébániát?
Mit teszek azért, hogy támogassam a házasságkötéseket, az újabb papi hivatásokat?
Mit teszek azért, hogy a saját házasságomban missziós szerepet töltsek be?
A csoportok szabadon beszélgettek a feltett kérdések, és az útközben felmerült asszociációk kapcsán, miközben megismerték társaikat, akik más-más helyen ugyan, de közel azonos feladatokat látnak el az adott plébániákon. Ezután, többen pódiumra álltak, hogy a többi csapat tagjaival is megosszák gondolataikat, a társalgás alatt felmerült nehézségeket és örömhíreket, ezzel is erősítve egymást. Persze meg kell hagyni, a személyes történetek sem maradtak el, de ez így van rendjén, hiszen sosem tudhatjuk, hogy egyeseket mi érint meg igazán. Legvégül Viktor atya megköszönte a lelkipásztori munkatársak szolgálatát, majd a részvevőkkel együtt zarándokolt le a Szent Ferenc-templomhoz, ahol közös szentségimádással, rózsafüzér-imádsággal zárult az őszi találkozó.
Fotók: Vermes Nikolett
