Idén is megtartotta Pedagógus Konferenciáját a Pécsi Egyházmegye, összegyűjtve közel 400 szakembert, akik az egyházmegye által fenntartott intézményekben látnak el pedagógiai feladatokat.

„Az a célunk, hogy szélesítsük a pedagógusoknak a szemléletét a mai társadalom tükrében, hiszen ők nevelik fel a jövő nemzedéket. Fontos, hogy ne csak a szakmai profillal foglalkozzanak, hanem a társadalom egészére rálássanak egy kicsit szélesebb körben is. A mai politikában teljesen egyértelművé válik, hogy a keresztény antropológia mennyire gyűlölendő és mennyire háttérbe szorul. Tudatosan olyan embereket kerestünk, akik keresztények, de mégis társadalmi feladatot látnak el, akik ki tudnak állni az egyház társadalmi tanítása mellett, amely ma is korszerű és az életet adja, valamint a társadalom alapjait határozza meg.” –mondta Tóth László Ákos pedagógiai főmunkatárs.

Az idei konferencián Varga László kaposvári megyéspüspök, Krúdy Tamás a Nők Lapja vezető szerkesztője, valamint Frivaldszky Edit az Együtt az Életért Egyesület elnöke tartott előadást.

Varga László püspök előadásában a hivatás és küldetéstudat helyes megéléséről, biztonságos korlátairól beszélt. Saját élettapasztalatán keresztül magyarázta a hivatás és a munka szeretetének fontosságát. Kiemelte a segítő, pedagógusi szolgálat lehetséges korlátait, amely a biztonságos és felelősségteljes munkavégzést segíti. „A határok elfogadása valójában megnöveli azt a képességünket, hogy másokkal törődjünk.” –mondta. Hangsúlyozta a pihenés és a minőségi idő megtartásának fontosságát, amely elengedhetetlen a kiégés elkerülése érdekében. Az imaidő komolyan vételét ajánlotta, amelyben hatalmas erőforrás rendelkezik. „Isten ez alatt az idő alatt, ebben a csendben gyógyít. Rendkívül gyógyító tud lenni. Ha nincs nyitva a templom a környéken, akkor a szeretet leleményes. Meg tudja teremteni azt az időt és lehetőséget, ami akkor is lehetséges, ha családos vagy.”

Laci atya előadása teljes egészében visszanézhető.

Krudy Tamás Házasság és társadalom címmel tartotta előadását, amelyben korunk nemi és szexuális irányzatainak gyökereit mutatta be. Az etológia talaján maradva mutatta be az emberi természet fejlődését, amelyben tudományos alapon szemléltette a szexuális energiák kihatását a kultúrák, társadalmak fejlődésére. Előadása a gender ideológiára ad rálátást.

Krúdy Tamás előadása teljes egészében visszanézhető.

Frivaldszky Edit az Együtt az Életért Egyesület elnöke a magyarországi életvédelem civil szervezeti hátterének fejlődéséről beszélt személyes példáján és életútján keresztül. Szemléltette a krízisben lévő nő helyzetét mutatva egy lehetséges segítséget. Beszámolt az elmúlt időszak talán legnagyobb felháborodást keltő, a katolikus közösséget ért sértésről, támadásról, amely az abortuszpártiak részéről érkezett és jogi következménye a napokban is aktuális.

Frivaldszky Edit előadása teljes egészében visszanézhető.

A konferencia szüneteiben a különböző iskolák pedagógusainak lehetőség nyílt az ismerkedésen túl, tapasztalatok és szakmai kérdések megvitatására.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség