Ötvenen, főleg katekéták, illetve a pécsi és mohácsi katolikus iskolák és óvodák pedagógusai vettek részt 2019. november 19-én a Szent Mór Iskolaközpontban tartott fakultatív módszertani továbbképzésen.

Sipos Edit, a képzés vezetője, három olyan foglalkozást mutatott be a résztvevőknek, melyeket gyerekekkel és felnőttekkel is el lehet végezni az adventi, karácsonyi készülődés alatt.

A Franz Kett-féle egységes értelemorientált pedagógia foglalkozásai minden érzékszervet mozgósítanak, egy-egy történet vagy téma feldolgozásában fontos helyet kap a mozgás, a zene és a tánc, a felfedezés, a rácsodálkozás és a kapcsolódás, az asszociáció és a közös képalkotás, mely segítségével a szavakkal meg nem fogható valóság is „láthatóvá válik”.

„Egy padlókép készítése kísérlet arra, hogy számunkra ismerős, hozzánk közel álló tárgyak felhasználásával belső világunkat tükrözzük kifelé. Jelkép természetű alkotás. A padlókép-készítés tevékenysége során szimbolikus cselekvésről és jelképalkotásról van szó.”

Az első, őszi falevelekből közösen alkotott kép a természet ragyogásán és alkonyán keresztül elevenítette meg az emberi élet elengedéseit és gyengeségeit az isteni kegyelem fényében.

A második foglalkozás egy német nyelvterületen elterjedt Szent Miklós-legendát dolgozott fel, amelyben a szent püspök titkos jótevőként megmenti egy szegény öreg házaspár utolsó féltve őrzött kincsét, az életük szövevényét is jelképező szőnyeget.

A harmadik padlókép négy –kereszt alakba rendeződött- Betlehembe vezető utat jelenített meg, amelyeken a csillagokat fürkésző napkeleti bölcsek, az odaadó Mária, a csöndes József és a meglepődött, megilletődött pásztorok társaságában érkeztek meg a résztvevők a Karácsony titkához.

A Franz Kett Pedagógiai Műhely működéséről további információk itt olvashatóak.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség