Őcsény kicsi, ám annál erősebb közösséggel rendelkező falu, ahol a hívek aktívan vesznek részt az eseményeken, legyen az egy ünnepi szentmise, hajnali roráté vagy akár egy misztériumjáték.

A helyi Szent István király templom felszentelésének 80-ik évfordulójára az őcsényiek több módon készültek, egyrészt a templomtér, illetve a kerítés felújításával, másrészt Árpád-házi Szent Erzsébet cselekedeteit felidéző misztériumjátékkal. A jubileumi ünnep a közelmúltban renovált tér és kerítés megáldásával kezdődött Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök által. A szertartás során a püspök atya kihangsúlyozta: a templom előtti területnek kiemelten fontos szerepe van. „Ez nem egy elválasztó, hanem egy előkészítő rész. Amikor erre a pontra érünk, akkor lélekben már felkészültünk arra, hogy belépjünk Isten házába, ahova Jézus Krisztus hív minket.” – Mondta a nyugalmazott pécsi megyéspüspök, majd hozzátette, örömmel érkezett erre a szép ünnepre, és megáldotta a felújított templomteret, valamint a kerítést. Ezt követően a szentmise elején Petkó Tamás atya, szekszárdi plébános is felszólalt, röviden köszöntötte a munkálatokban résztvevő híveket, egyúttal kifejezte háláját a Pécsi Egyházmegyének az anyagi támogatásért, amely nagyban hozzájárult a sikeres felújításhoz.

 

 

Mi tagadás, különleges nap volt november 24-e a baranyai faluban, hiszen az említett térmegáldás, a jubileumi szentmise és a misztériumjáték Krisztus Király ünnepére esett. A misét celebráló nyugalmazott megyéspüspök homíliájában arról elmélkedett, hogy milyen nagy szükségünk van Jézus tanításaira, az elcsendesedésre és a megújulásra. „Örömteli tudni azt, hogy amikor erre a 80 éves templomra tekintünk, akkor Jézusra tekintünk, Krisztus királyra, akit ma ünnepelünk. Harsányi Lajos egyik költeményében azt olvassuk: >> Nyugtalan a földi ember, ledönti a trónusokat,/ Sok baj okán száműzi a régi kardos királyokat./ Ámde király kell neki: Krisztus király!<< A szerző ezzel megerősíti azt, hogy Krisztus az Ő szenthalálával meg akarja újítani a mi lelkünket, mert az embernek szüksége van erre. Ugyanakkor a megújuláshoz el kell mélyülni, és ennek érdekében olykor szembemenni az árral. Lukács evangéliuma akár napjainkban is íródhatott volna, hiszen érvényes a mai társadalomra. Gondoljunk bele, a szentíró azt mondja, hogy amikor Jézus szenved, a nép bámészkodik és csendben van, várják, hogy mi fog történni. Gyakran ma is ezt tesszük, csendben vagyunk és azt hisszük, ez a békesség, de valójában ez megalkuvás, ahogy akkor is volt, amikor Krisztust keresztre feszítették.” – zárta szentbeszédét a püspök atya, majd a szentmise végén megáldotta a kenyereket, amelyeket később Árpád-házi Szent Erzsébet cselekedeteit előadó fiatalok osztottak szét a hívek között.

Legvégül a misztériumjátékot szervező Stiener Mária, hitoktató és sekrestyés elmondta, hogy bár Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe egy hete volt, a közösség szerette volna, ha a szent életének egy szakaszát bemutató előadást a jubileumi alkalommal mutatják be. A játékhoz Fekete Zoltán atya, szekszárdi káplán is csatlakozott.

„Az őcsényieknek fontos a hazaszeretet, ha körbenézünk a templomban, több magyar szentet látunk, köztük Árpád-házi Szent Erzsébetet. Amikor Stiener Mária felkért, hogy vegyek részt az előadásban, nagyon örültem, mert így jobban átélem, hogy a közösség tagjaival együtt részesei lehetünk egy misztériumnak, egy titoknak.”

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség