„A szeretetszolgálat az Egyház számára nem valamiféle jótékonyság, amit másokra is rá lehet bízni, hanem a lényegéhez tartozik.” (Deus Caritas Est 25.)

A Katolikus Karitász ádventi időszakban „Tárjátok ki a szíveteket” címmel országosan téli segélyakciót indít, ami igazán szerteágazó, ugyanis ennek az időszaknak különféle programjait, eseményeit, adománygyűjtő akcióit foglalja magába. A kampányt szimbolizáló nyitott tenyérben tartott hóból formált szív azt jelképezi, hogy kezünkben van a lehetősége a segítségnyújtásnak. A szeretet kézzel foghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami örömet okoz neki, ami kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk és megélheti, hogy nincs egyedül.

A nélkülözőkért indított ünnepi összefogásnak kettős célja van: ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit. Meleg otthont biztosítani téli ruhákkal, kályhákkal és tűzifával, élelmiszert vinni a családoknak, hogy ne üres asztalnál kelljen megélni a karácsony ünnepét. Örömet okozni a gyermekeknek karácsonyi ajándékokkal, vagy gondolni a hajléktalanokra és megvendégelni őket egy meghitt ünneppel egybekötve. Fontos ebben a programban is - mint a Katolikus Karitász minden segítő programjában -, hogy az önkéntesek személyes szeretete jusson el a nélkülözőkhöz.

Az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akció világszinten működik, Magyarország 2006-ban csatlakozott hozzá. Célja a figyelem felhívása a társadalom peremére szorultak felé, az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése. Az akció során önkénteseink egy kis gyertyával hívják fel a figyelmet erre az akcióra, amely gyertyákért felajánlott összeget a Karitász a nélkülözők megsegítésére fordítja. Egyházmegyénkben sok-sok településen tevékenykedő Karitász csoportok önkéntesei kapcsolódnak ehhez a kezdeményezéshez.

Az „Angyalbatyu” akciónk a gyermekeknek nyújt karácsonyi örömet. A dobozokban elkészített adományokat az önkéntesek, és munkatársak karácsonyi ünnepeken adják át a gyermekeknek. Ehhez a programhoz is csatlakozott nagyon sok vidéki plébániai Karitász csoport, sok intézmény, és magánszemélyektől is várjuk a gyűjtőpontokon az adományokat december 13-ig. (A gyűjtőpontok megtalálhatók: www.angyalbatyu.hu) Tavalyi ében a Pécsi Egyházmegyében több mint 3000 gyermeknek okoztunk örömet az ajándékokkal, - az adományozók segítségével. Köszönjük. Reméljük 2019-ben is sokan csatlakoznak ehhez az akcióhoz.

A „Kandalló program” során kályha adománnyal támogatja  Karitász az arra rászorulókat, akiknek vagy megsérült, tönkrement vagy egyáltalán nincs kályha az otthonukban. A program erre a problémára kíván megoldást nyújtani, hogy a téli krízisidőszakot megkönnyíthesse a rászorulók számára, s az eszközzel biztosíthassák számukra is az otthon melegét. Az országban több 100 nélkülözőt támogat a Katolikus Karitász kandallóval, a pécsi egyházmegyében idén 20 kályhával támogatta a szervezet a krízis helyzetben lévőket Baranya és Tolna megye területén.

A „Tárjátok ki a szíveteket” programokhoz a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, és az Egyházmegye területén tevékenykedő 42 plébániai Karitász csoportok is csatlakoznak, helyi szinteken megvalósuló különböző segélyprogramokkal.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász központjába (7621 Pécs, Janus Pannonius u. 4.), és a Pécsett működő Szeretet-Lánc krízisközpont és Adományboltjába (7626, Pécs, Lánc u. 6.) munkanapokon 8-16 óráig szeretettel fogadja a felajánlásokat; tartós-élelmiszert, jó állapotú téli felnőtt és gyermek ruhaneműket, sálat, sapkát, kesztyűt, valamint jó állapotú gyermek játékokat, édességet. Az adományokkal a téli krízisprogramokat a „Tárjátok ki a szíveteket” akcióit támogatjuk.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség