Január 8-án 11:00 órai kezdettel püspöki szentmisével egybekötött gyászszertartás keretében, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom altemplomában 49 szerzetesnővér földi maradványait helyezi örök nyugalomra.

A nővérek tizenhat szerzetesrend egykori tagjai, és a rendek feloszlatását követően a Pécsi Püspökség épületében találtak menedéket. A kommunizmus utolsó két évtizedében haltak meg, és a Pécsi Köztemető egyik félreeső parcellájában lettek eltemetve. Mivel egykori nyugvóhelyük felszámolásra kerül, a Pécsi Egyházmegye vállalta a nővérek újratemetését, és a Pécs-Székesegyházi Plébánia felajánlotta a nyugvóhelyet a nővéreknek, akik életük utolsó leheletéig hűségesek maradtak elköteleződésükhöz.

Az újratemetés során nyugalomra helyezett nővérek a következő szerzetesrendekhez tartoztak:

  • A Szent Orsolya Rend Római Uniójának Magyar Orsolyita Közössége
  • Annunciáta Nővérek Kongregációja
  • Boldogasszony Iskolanővérek
  • Congregatio Jesu
  • Ferences Mária Misszionárius Nővérek
  • Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja
  • Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérek
  • Jó Pásztor Nővérek Kongregációja
  • Keresztes Nővérek
  • Krisztus Király Nővérek
  • Legszentebb Üdvözítő Nővérei
  • Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata
  • Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend
  • Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek
  • Szeretet Leányai Társulata

Az igazak lelke Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. […] Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. (Bölcs 3,1.4)

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Szigetvár -
2023. 12. 15. - 2023. 12. 15.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 17. - 2023. 12. 17.
Szállást keres a Szent Család:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Püspöki adventi gyertyagyújtás Pécs főterén:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 24. - 2023. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség