A Pécsi Egyházmegye építészével minden szegletét bejártuk a Pécsi Bazilikának, hogy egy képes beszámoló által megmutassuk, hol tartanak a rekonstruálási folyamatok.

Közel ötven év után, 2019 októberében restaurálási munkák kezdődtek a Pécsi Bazilikában. Az 1009-es évben alapított Székesegyház történetében ötödik alkalommal kerül sor az átfogó felújításra, amely ebben a percben is zajlik. Legutoljára 1962-68 között dolgoztak mesteremberek a Pécsi Egyházmegye Basilica minor rangjával rendelkező szent épületén. Mivel az elmúlt évtizedek során elavulttá vált a fűtési rendszer, illetve az egyes hajók, kápolnák, freskók és több berendezés is felújításra szorult, az egyházmegye által felkért szakemberek restaurálásba kezdtek. A munkálatok várhatóan 2020 decemberében fejeződnek be, de még nem ölelik fel a teljes templom restaurálását.  A Pécsi Egyházmegye építésze, Puppi Natasa elmondása alapján a tervezett fejlesztések jól haladnak. „Az eddig eltelt három hónap alatt mindegyik épületrészben történtek változások” – magyarázza Puppi Natasa, majd a Mária kápolnával kezdve a sort egyik épületrészből a másikba vezet, hogy elmondja, hol milyen fejlesztések valósultak meg.

mária kápolna2 4

„A Mária kápolnában beszerelésre kerültek a fűtés és a villamos vezetékek, és elkészült a festőrestaurálás. Az alabástrom epitáfiumot a kőrestaurátor elszállította, és zajlik a restaurálása. Az elkövetkező időszakban visszavan a padló csiszolása, a hibás elemek pótlása, a lábazat festése, a csillárok és lámpák elhelyezése, illetve az ólomüvegablakok restaurálása, visszahelyezése.”

jézus szíve kápolna 14

„A Jézus szíve kápolnában már az előző hónapokban elkészültek a restaurálási munkák, tehát itt is nagyon jól haladnak a fejlesztések. Jelenleg a fűtésszerelés zajlik párhuzamosan az új szellőzőrácsok tervezésével, és gyártásával.”

 PEM3371

„A Szent Mór kápolnában is elkészültek a villanyszerelési és festőrestaurálási munkák. A Székesegyház ezen részén még visszavan a fűtésszerelés, a padló csiszolása, a hibás elemek pótlása, a fa stallumok és orgonaház, az orgona, a meglévő lámpák és az ólomüvegablakok restaurálása. Emellett új világítótestek elhelyezését tervezzük.”

cc 2

„A Corpus Christi kápolnában is elkészültek a villanyszerelési munkák, jelenleg a festőrestaurátor dolgozik a falakon. Hasonlóan a legtöbb helyiséghez, ebben az esetben is visszavan a padló csiszolása, a hibás elemek pótlása, fűtésszerelés, a padok, az oltár és keresztelőmedence, valamint az orgona restaurálása és átalakítása. Szintén az elkövetkező időszakban kerül sor a meglévő lámpák restaurálása és az újak elhelyezése, a sekrestyébe tervezett új bútorok elkészítésére, azok beépítésére, illetve az ólomüvegablakok restaurálására, elhelyezésére.”

 PEM3349

„A sekrestyében elkészült a régi fűtés csatorna elbontása, a lyuk visszafalazása, a villamos és fűtésszerelés, a padló csiszolása, stokkolása, és pótlása. Ebben a percben zajlik a festőrestaurátori munka, valamint a vizesblokk átalakítása. Visszavan a fa bútorok-, a csillárok- és az ólomüvegablakok restaurálása, míg beépítésre várnak az új lápmák és a szellőzőrácsok.”

altemplom2 4

„Az altemplomban megtörtént a burkolatbontás, a régészeti ásatás, valamint az árkok betemetése. A villanyszerelési munkák elkészültek. Jelenleg zajlik a felbontott rész aljzatának készítése, és a többi részen a padló csiszolása, melynek során a hibás elemek is pótlásra kerülnek. A tervek szerint hamarosan megvalósul a meglévő lámpák restaurálása, az újak beépítése, valamint a festőrestaurálás és az oltárok, a pillérlábazatok renoválása. Az új villamos és gépészeti helyiség kialakítása jelenleg is folyamatban van a hittanterem és a dél-keleti torony alatt. Emellett az altemplomban a felújítási munkálatok során az olajtartály helyére egy nagyobb vizesblokk fog kerülni.”

teplomtér 7

„A templomtérben tavaly novemberben elkészültek a fűtési és villanyszerelési munkák is. Jelenleg a padok restaurálása, a padló csiszolása, pótlása zajlik. Hamarosan elkezdődik a déli mellékhajó állványozása, festőrestaurálása is. Egyedül a csillárok- és az orgonakarzat boltozatának restaurálása, az új lámpák elhelyezése, a hangosításhoz szükséges eszközök elhelyezése, a fém, illetve a kő elemek tisztítása van vissza.”

Puppi Natasa építész elmondása azt igazolja, hogy az 1011 éve álló Székesegyház felújítása dinamikusan zajlik. Február 28-ig azonban zárva lesz a Székesegyház, a templomtérben zajló munkák miatt. Utána, év végéig, bár a fejlesztések tovább zajlanak, előreláthatóan nyitva tart a Pécsi Bazilika a hívek és az idelátogató turisták számára.

Amíg a Székesegyház zárva van, a liturgikus események a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban lesznek megtartva. A szentmisék rendje nem változik:


Hétfő: 6:30
Kedd: 18:00
Szerda - Csütörtök - Péntek: 6:30; 18:00
Szombat: 18:00
Vasárnap: 8:00; 9:30; 11:00; 18:00; 20:00

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség