Január 22-én ünnepli egyházunk Boldog Batthyány-Strattmann László emléknapját. Az odaadó és lelkiismeretes orvos ma is példaként áll a segítő hivatásúak előtt.

A „szegények orvosa” az apjától örökölt kastélyban magánkórházat alapított, letette a sebész- és szülészorvosi vizsgát, és megszerezte a szemészorvosi oklevelet is. Ingyen, emberszeretetből, ha kellett, még az útiköltséget is fizetve gyógyította a hozzá fordulókat, segítője és egyben asszisztense ifjú felesége volt. A kezelésért csak azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot

"Életem egyik fő feladatának tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek és ezáltal a jó Istennek tetsző dolgokat cselekedjem" - foglalta össze küldetését végrendeletében Batthyány-Strattmann László.

Az egészségügy ma világszerte számtalan etika problémával néz szembe. Az orvostudomány testünk kezelésével párhuzamosan nem minden esetben tud  válaszokat felkínálni az emberi személyt érintő problémákra. Az orvosok számára a tudomány gyors fejlődésével olyan döntések meghozása szükséges, amelyek valóban komoly emberi kérdéseket feszegetnek.

Az orvosi etikai kérdések megválaszolásában kíván segítséget nyújtani egy új mobil alkalmazás, melyet az aleteia.org weboldal mutatott be. Az applikációt a Katolikus Orvosi Szövetség indította el.

Azok a katolikus orvosok, akik aggódnak az ápolási és kezelési döntések etikai vonatkozásaival kapcsolatban, most olyan új eszközt kapnak a kezükbe, amely segítséget nyújt nekik, és ráadásul a zsebükben is elfér.

A Katolikus Orvosi Szövetség által kifejlesztett  katolikus orvosi lelkiismeret alkalmazás, az egészségügyi szakemberek számára, nyújt segítséget az egyház szellemi hagyományának megtanulásához és alkalmazásához az egészségügyi környezetben. Az alkalmazás megkapta a  „nihil obstat” hivatalos egyházi jóváhagyást az Indianapolisi Érsekségtől.

Az applikáció a következő területeken kíván segítséget nyújtani az egészségügyi személyzet számára:

Fordítás  - Az alkalmazás ígéri, hogy segít az orvosoknak az etikai dilemmák kommunikálásában a betegek számára, klinikai nyelvezetben.

Irányadó  - Segít a szakembereknek eldönteni, hogy mit tart helyesnek az egyház a nyitott kérdések kapcsán.

Szervezés  - Az egyes klinikai protokollokban az alkalmazás felteszi a legfontosabb kérdést, hogy a szakembert szisztematikusan vezesse át az etikai dilemmán.

Hivatkozva - Az App hivatkozásokat tartalmaz a konkrét dokumentumok egyes bekezdéseire a pontos elsődleges forrás azonnali olvasása céljából.

Kidolgozás  - Az alkalmazás ad egy azonnali választ, illetve a „megjegyzések megtekintése” lehetőséget választva részletesen ki is fejti azt.

Coaching  - Egy dolog az orvosnak döntést hozni; és egy másik, hogy elmagyarázza azt a betegnek és családjának. Az alkalmazás segíti a felhasználót, hogy a betegeket átvezesse nyitott kérdéseken.

 

Forrás: aleteia.org
Applikáció: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.catholicmed.cmca&fbclid=IwAR22kk8Rq2YT6__4I1g1RzPt2IyoDXKbsO2qO_-NrpnRUKNQaK6Cv3DM-jY

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség